A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 372,81 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 38 718,68 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta: átlag alatti forgalom mellett, negatív hangulatban zajlott a kereskedés. A vezető részvények ára esett, a csökkenést a Telekom és az OTP vezette, a nemzetközi befektetők hangulata negatív – tette hozzá.

A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2454 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,83 százalékkal 8050 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,43 százalékkal 281,50 forintra gyengült, forgalma 70,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 7820 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3544,39 ponton zárt kedden, ez 15,20 pontos, 0,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva – közölte az MTI.