2024 március 29

BörzeZárás 2022 június 28. – Jelentősen emelkedett a BUX

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BUX emelkedését elsősorban az OTP erősödésével magyarázta. A bank részvényeinek értéke a keddi alapkamat-emelést követően kezdett nőni, a forint árfolyamára ugyanakkor alig hatott a jegybanki döntés – mondta Török Lajos. A Mol 80 forinttal, 2,75 százalékkal 2992 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 332 forinttal, 3,94 százalékkal 8750 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki – ismertette a távirati iroda. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,76 százalékkal 325,50 forintra csökkent, forgalma 143,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,87 százalékkal 7090 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3775,06 ponton zárt kedden, ez 11,06 pontos, 0,29 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.