Lemondott tagságáról pénteken a Mol Nyrt. által az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsába delegált két magyar tag, Horváth Ferenc és Simola József – közölte a Mol.

A két felsővezető annak ellenére döntött így, hogy semmilyen szerepük nem volt a közelmúltban felszínre került, az INA körüli jogellenes tevékenységekben – olvasható a közleményben, amely megjegyzi, hogy mindkét leköszönő tag döbbenten értesült a Skugor-üggyel kapcsolatos leleplezésekről, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem érintettek az ügyben, vezetőként felelősséget vállaltak az INA teljes tevékenységéért, ezért lemondtak tisztségükről. Az INA igazgatótanácsának tagjaiként az utódaik kinevezéséig továbbra is ellátják feladataikat, hogy biztosítsák a vállalat működésének folytonosságát – hangsúlyozták.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban augusztus 27-én öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a horvát olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos világpiaci növekedését. Egy héttel később Fasimon Sándor, az INA horvát olajipari vállalat igazgatótanácsának elnöke felajánlotta lemondását az igazgatótanács éléről. Fasimon Sándor akkor azt mondta: büszke az elmúlt évtizedben elért közös eredményekre, és annak ellenére, hogy semmi köze nem volt Skugor bűntetteihez vagy bármilyen más jogsértéshez, felelős cégvezetőként az INA erkölcsi felelősségét neki kell viselni. Ezért szerinte az a helyes, hogy felajánlja a lemondását. A korrupciós ügy kirobbanása után a horvát kormány az INA teljes igazgatótanácsának menesztését kérte – közölte a távirati iroda.

A horvát sajtó szerint ugyanakkor a Mol által delegált tagok visszahívását csak a magyar vállalat rendelhette el. A horvát kormány múlt heti ülésén tett javaslatot az INA felügyelőbizottságának (fb), az igazgatótanács horvát tagjainak felmentésére. Niko Dalic, Darko Markotic és Barbara Doric eddig még nem nyújtották be lemondásukat. Az Index.hr horvát internetes portál nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt írta: az INA igazgatóbizottságának magyar tagjait nem illeti meg végkielégítés, mert egy másik vállalat delegálta őket, de a horvát tagokat igen. Az összeget azonban csak abban az esetben kaphatják meg a szerződésük szerint, ha nem maguktól mondanak le – állítja a portál. Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.