A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 589,63 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 38 644,57 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 39,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, a Budapesti Értéktőzsde viszont pénteken is az extraprofit-különadóval kapcsolatos bejelentések utóhatásait szenvedte meg. Ez főként az OTP árfolyamán látszik, több mint 5 százalékot esett a bankrészvény – jelezte. A Richter és a Magyar Telekom is gyengült, szintén a különadó miatt. A Mol esetében pozitív korrekció történt, de az olajtársaság részvényeinél is változékony kereskedés látható – közölte a szakértő.

A befektetők még árazzák a különadót, akár a jövő héten is folytatódhat a negatív hangulat – tette hozzá. A Mol 56 forinttal, 2,24 százalékkal 2560 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 5,33 százalékkal 8530 forintra csökkent, forgalmuk 34,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 3,62 százalékkal 373 forintra esett, forgalma 215,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,54 százalékkal 7300 forintra gyengült, a részvények forgalma 660,0 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3853,23 ponton zárt pénteken, ez 0,60 pontos, 0,02 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.