Hamarosan vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézkedéssel csökkenteni lehet a kellemetlen hatásokat. Az elmúlt […]
A cégek esetében a kibertámadásokból származó helyreállítási költségek felülmúlják a biztosítási lefedettséget. Mutat rá a Kiberbiztosítás és kibervédelem 2024 című jelentésének eredményeire hivatkozva a Sophos információbiztonsági cég az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. A biztosítás leggyakrabban azért nem állta teljes mértékben a költségeket, mert a számla végösszege meghaladta a biztosítási keretet. Derült ki a globális felmérésből, […]
Az Nvidia a múlt héten rövid időre a világ legértékesebb vállalatává vált, miután a mesterséges intelligencia modellek képzéséhez használt chipek és hálózati infrastruktúra vezető szállítójának részvényei január óta majdnem megháromszorozódtak. A mesterséges intelligencia forradalma azonban eddig messze nem bizonyult egyirányú fogadásnak: az AI-központú indexek és alapok, legtöbb részvénye idén esett. Ingadozik az Nvidia Még a […]
Megjelent a legfrissebb Ericsson Mobility Report Elérte a 45%-ot az 5G középsáv globális lefedettsége, azaz már szinte minden második ember számára hozzáférhető az a mobilhálózati technológia a földön, ami a lefedettség és sebesség szempontjából ideális egyensúlyt és felhasználói élményt kínál – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 júniusi kiadásából. A teljes 2024 júniusi Ericsson […]
Idén 1 százalékkal zsugorodhat a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kínai piaca, majd jövőre 12 százalékos növekedés várható – áll a Canalys szingapúri iparági kutatócég honlapjára fölkerült jelentésében. A dokumentum összeállítói rámutatott arra, hogy miközben a globális piac növekedési pályára állt az első negyedévben, addig Kínában12 százalékkal estek a kiszállítások. A Canalys azzal […]
Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon. Ez a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. A lendületet a következő üzleti évben is megtartja az innovatív pénzügyi szolgáltató. 2024-ben a közép-kelet-európai […]
Megkezdődhet a Geesthacht melletti Krümmel atomerőmű bontása. A nukleáris felügyeletért felelős schleswig-holsteini környezetvédelmi minisztérium engedélyt adott az üzemeltető Vattenfallnak az atomreaktor le- és szétszerelésére. „A krümmeli atomenergia fokozatos leállítása folyamatban van” – nyilatkozta Tobias Goldschmidt (zöldek) miniszter. Leszerelési fázisba lépnek „A mai jóváhagyással a világ egykor legnagyobb forrásvizes reaktora a leszerelési fázisba lép” – hagsúlyozta. A bontás […]
A felhőtechnológia annak ellenére nem elég elterjedt Magyarországon, hogy bevezetése számokkal alátámasztott gazdasági és versenyképességi előnyökkel jár – közölte tanulmánya alapján az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége Az IVSZ a Felhőtechnológiák Magyarországon – gazdasági hatástanulmány című kiadványában a Deloitte és a BellResearch közreműködésével térképezte fel a felhőalapú számítástechnika hazai elterjedtségét az európai parlamenti választások után, […]
Az Nvidia lett a világ legértékesebb cége piaci tőkeértéke alapján, megelőzve az eddigi listavezető Microsoftot. Az amerikai chipóriás piaci tőkeértéke hétfőn elérte a 3335 milliárd dollárt, miközben a chipgyártó árfolyama 3,5 százalékkal, 135,58 dollárra nőtt, miután csúcskategóriás processzorai központi szerepet játszanak a mesterséges intelligencia területén folyó versenyben. A startup részvényára 2022 második felében még csak […]
Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. Ezekre a kérdésekre is választ adott Nagy Ádám Péter, a K&H információbiztonsági igazgatója az IT Festen, […]