Kyndryl néven folytatja eddigi tevékenységét az IBM informatikai szolgáltató központja Magyarországon, miután az amerikai Kyndryl Holding bejelentette, hogy globálisan lezárta kiválását az IBM-ből és független vállalatként megkezdődött részvényeinek kereskedése a New York-i Értéktőzsdén.
A Sberbank Magyarország Zrt. továbbra is a megszokott módon, változtatás nélkül biztosítja a szolgáltatásait – közölték csütörtökön az MTI-vel.
Jelentős, 65 százalékos negyedéves nyereségnövekedésről jelentett csütörtökön a kínai Lenovo számítástechnikai vállalat, amely azzal számol, hogy a chiphiány a jövő év közepéig biztosan fennmarad.
Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon csütörtökön,
A Sberbank Europe bankcsoport eladja több közép- és kelet-európai leányvállalatát, köztük a magyarországit is, hogy jobban tudjon összpontosítani kulcsfontosságú piacaira.
Bár az esti döntés előre láthatónak tűnik, a kommunikáció még fontos lehet.
Vegyes híreket hallhattunk, a nagyobb bankok tovább menetelnek a kisebbeknél gondok jelentek meg
Az Activision Blizzard ugyan a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be, azonban a videojáték-holding részvényei több mint 12 százalékos mínuszba fordultak, miután az Activision bejelentette, hogy két játék is az előzetesen vártnál később fog megjelenni.
Egyetlen nap alatt több mint duplájára nőtt az Avis Budget Group részvények értéke, miután a vállalat a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményekről számolt be.
Az előző napi vegyes zárás után várhatóan csekély változással, egyértelmű irány nélkül nyitnak szerdán az európai értékpapírpiacok. A piacok világszerte, így Európában is a Fed monetáris politikai ülésén meghozott döntés bejelentésére várnak. A Fed korábban adott jelzései alapján megkezdi mennyiségi monetáris gazdaságösztönző programjának fokozatos leépítését, a havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlási program keretösszegének csökkentését és […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.