2024 október 05
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


FELTÖREKVŐ PIACOK

Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában

Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.

NEMZETKÖZI PIACOK

Másfél milliárd dolláros részvény-visszavásárlást jelent be a Sony

A Sony 200 milliárd japán jen (1,54 milliárd dollár) értékű részvények visszavásárlását tervezi, mivel a vállalat bejelentette, hogy működési eredménye több mint kétszeresére nőtt, ami nagyrészt a PlayStation játékrészlegnek köszönhető.

EURÓPA

Görögországban 28 éves rekordszinten az infláció

Görögországban idén áprilisban 10,2 százalékos volt az éves infláció, a legmagasabb az elmúlt 28 évben – közölte a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) kedden.

AMERIKA

Háború, elszálló árak, jegybanki politika – ezektől tarthatnak most a piacok

Van miért aggódnia a piacoknak, de leginkább azon múlik, hogy mennyire találkozik majd a mostani pesszimizmus a valósággal.

NEMZETKÖZI PIACOK

Közel harmadával zuhanhat idén az ukrán GDP

Az EBRD 10 százalékos orosz, 30 százalékos ukrán és 4 százalékos fehérorosz GDP-csökkenést vár az idei évre.

EURÓPA

Javult a hangulat az euróövezetben májusban

Májusban a piaci várakozásoknál jóval kevésbé pesszimistán ítélték meg kilátásaikat a német és az euróövezeti gazdaság szereplők a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet hangulatindexe alapján.

EURÓPA

Tovább száguld az infláció Csehországban

Áprilisban 14,2 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban.

EURÓPA

Elszabadult a román külkereskedelmi mérleg deficitje

Románia külkereskedelmi mérleghiánya meghaladta a 7,1 milliárd eurót az első negyedévben.

EURÓPA

Reggeli tükör 2022 május 10. – Felfelé korrigál Európa

Az előző napi nagy, két százalékot meghaladó veszteségből felfelé korrigálva nyitottak kedden az európai értékpapírpiacok.

AMERIKA

Több mint 1 éves mélyponton az S&P 500

Újabb nehéz hét előtt állnak az amerikai börzék, a hét első kereskedési napján tovább esett a vezető tőzsdeindexek árfolyama, a kriptovaluták piacán is jelentős visszahúzódást láthattunk.

1 567 568 569 570 571 817