2024 október 06
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


EURÓPA

Szerbia is szigorít

Huszonöt bázisponttal, 5,50-ről 5,75 százalékra emelte az irányadó kamatrátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a csütörtöki ülésén.

EURÓPA

Rekord állás Németországban

A tavalyi negyedik negyedévben rekordszintre, 1,98 millióra emelkedett Németországban a betöltetlen álláshelyek száma – derült ki a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) csütörtöki jelentéséből.

EURÓPA

Csökken a német és az európai földgáztárolók töltöttsége

Csökken a német gáztárolók töltöttségi szintje a hideg időjárás miatt, de meghaladja az uniós átlagot az európai gáztárolók szövetsége, a GIE csütörtöki jelentése alapján.

NEMZETKÖZI PIACOK

Brutálisat zuhant a Sberbank profitja

Jelentősen, 78 százalékkal esett a Sberbank, a legnagyobb orosz bank tavalyi profitja, részben az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt Oroszországgal szemben foganatosított nyugati szankciók hatására, ami érzékenyen érintette a bankszektor egészét is.

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 9. – Folytatódik a negatív hangulat

Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kiváló mélyponton Kína

Kínában tizenkét havi mélypontra lassult az éves infláció februárban, amikor gyorsult a termelői árcsökkenés.

EURÓPA

BörzeZárás 2023. március 8. – mozgalmas nap után

Gyenge kezdésből indexemelkedésbe fordultak zárásra a főbb európai tőzsdeindexek. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 0,11 százalékos, a STOXX 600 index 0,10 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,21 százalékos emelkedéssel zárt szerdán. Londonban 0,13 százalékkal zárt magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,49 százalékos nyereséget ért el, Párizsban a CAC-40 index 0,20 százalékkal csökkent, Milánóban […]

EURÓPA

Stagnált az euróövezeti GDP a negyedik negyedévben

Stagnált a bruttó hazai termék a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Az Eurostat adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben szezonális kiigazítással stagnált a bruttó hazai termék az euróövezetben az előzetes becslésekben szereplő 0,1 százalékos bővülés helyett, és 0,1 százalékkal zsugorodott az Európai Unióban. […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Évtizedek óta nem volt erre példa Kínában

A vasárnapi találkozó után sokan tették fel maguknak azt a kérdést, hogy mit történik a világ második legnagyobb gazdaságával? Kína meglepően alacsony növekedési célt tűzött ki maga elé. Bár a tavalyi év végén hirtelen bejelentett enyhítések teljes káoszt okoztak az országban, mostanra a rend kezd visszaállni, és sokan az ország fellendülését várják az idei év […]

AMERIKA

A vártnál jobban nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban

Az elemzői várakozásoknál jóval nagyobb mértékben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban februárban – közölte az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán. A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP) honlapján szereplő kimutatás szerint 242 ezerrel emelkedett a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma a múlt hónapban. Piaci elemzők jelentősen kisebb, 200 […]

1 353 354 355 356 357 817