Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,81 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,79 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,64 százalékkal süllyedt a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,77 százalék gyengülést jelzett nyitáskor. Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3 centtel, 81,33 […]
Az euróövezetben több mint kétéves csúcsra javult májusban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése szerint. Az euróövezetben az áprilisi, szintén több mint kétéves csúcsot jelentő mínusz 14,7 pontról mínusz 14,3 pontra, 2022 februárja óta a legmagasabbra emelkedett a fogyasztói hangulatindex májusban, azonban még így […]
Ukrajna helyzete egyre kritikusabbá válik, ahogy az orosz csapatok folyamatosan nyomulnak előre. Az ukrán védelem napról napra egyre nehezebb helyzetben találja magát. Putyin célja, hogy a tavalyi ukrán ellentámadás alatt elvesztett területeket minél előbb visszafoglalják. Az elmúlt hónapokban jelentős sikereket értek el, hiszen stratégiai fontosságú területeket foglaltak vissza. Háború – Hét halott a brutális […]
A vártnál lényegesen kedvezőbben alakult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménye májusban, a kompozit beszerzésimenedzser-index is a becsültnél jobb lett annak ellenére, hogy a szolgáltatóipar teljesítménye stagnált áprilishoz viszonyítva – közölte a londoni S&P Global Market Intelligence. A szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) nem végleges, májusi értéke 53,3 pont lett. Ez megegyezett az áprilisival és elmaradt az 53,6 pontos […]
Lengyelországban az elemzők által vártnál kevésbé nőtt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban éves összevetésben. Miközben az építőipari termelés a becsültnél kevésbé csökkent. A lengyel statisztikai hivatal arról jelentett, hogy áprilisban a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 4,1 százalékkal nőtt éves, és 1,8 százalékkal csökkent havi szinten. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők a forgalom nagyobb, 5,1 százalékos […]
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,03 százalék gyengülést, a frankfurti DAX30 index 0,20 százalék erősödést, a párizsi CAC-40 index pedig 0,18 százalék növekedést jelzett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,37 százalékkal erősödött. A csütörtöki tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 22 centtel […]
Csehországban az év első négy hónapjában 14,4 százalékkal 531 355 darabra nőtt a legyártott személyautók száma, ami új rekord – közölte a cseh autógyártók szövetsége. A közlemény rámutat: a félmilliós határt az autógyárak az idén egy hónappal korábban lépték át, mint tavaly. Áprilisban 134 912 autót gyártottak, az éves növekedés 24 százalékos volt. A cseh […]
A Bank of England 2 százalékos célszintjének közelébe lassult a brit infláció éves üteme áprilisban. A csökkenés mértéke ugyanakkor kisebb volt a vártnál. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. A brit jegybank inflációs célja 2 százalék. Az […]
Márciusban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat ismertetett adataiból. Az Eurostat első becslése alapján az euróövezet márciusban 245,4 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, 9,2 százalékkal kisebb értékben, mint 2023 márciusában. Az import 221,3 milliárd euró volt márciusban, ami 12,0 százalékos […]
Lengyelországban a vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés áprilisban éves összevetésben, amikor a vártnál nagyobb mértékű volt a termelői árak csökkenése – áll a lengyel statisztikai hivatal (GUS) szerdai jelentésében. Áprilisban az ipari termelés 7,9 százalékkal nőtt éves összevetésben a márciusi 5,6 százalékos esést követően. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett elemzők kevésbé javuló adatra, […]