Lassult az ukrán gazdaság növekedés az idei harmadik negyedévben éves összevetésben.
Indexcsökkenéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal kezdett lejjebb.
Szerény indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A brit cégek csaknem felének okoz nehézséget az alkalmazkodás az Európai Unióval éppen egy éve aláírt kereskedelmi és együttműködési megállapodás (TCA) feltételeihez – áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) nagyszabású felmérésében.
Magyarországon az MNB-n és az OTP-n lehet a befektetők szeme.
Lengyelországban a várt mértékben csökkent a munkanélküliség novemberben az előző hónaphoz képest.
A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba – jelentette be Alexander De Croo miniszterelnök.
Az Európai Bizottság 2022 januárja és júniusa között 50 milliárd euró összegű hosszú lejáratú kötvényt bocsát ki a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás finanszírozása céljából, amit rövid lejáratú uniós kincstárjegyek egészítenek majd ki – közölte a brüsszeli testület
Az IMMOFINANZ a STOP SHOP európai kiskereskedelmi márkán keresztül bővíti sikeres horvátországi jelenlétét
Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.