2025 február 10
A Gazdaság rovatot az támogatja
NYERSANYAG

A WTO-hoz fordul az unió a faanyagexport korlátozásának ügyében

Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) konzultációt kezdeményezett Oroszországgal a faipari termékekre vonatkozó orosz exportkorlátozások miatt – közölte az Európai Bizottság pénteken.

MAKRÓ

Kevésbé opitimista GDP-növekedést lát előre a Takarékbank

A Takarékbank lefelé módosította a tavalyi és az idei növekedési előrejelzését – ismertette a távirati iroda.

Gazdaság

Ötezer milliárdos hiányt hozott össze az állam 2021-ben

PM: 5101,5 milliárd forint volt a központi alrendszer tavalyi hiánya.

MAKRÓ

Jelentős fejlesztés előtt áll az élelmiszeripar

Egyre több forrást igényelhetnek a szektorban tevékenykedő vállalkozások.

MAKRÓ

Tovább emelkedtek a négyzetméterárak Budapesten

14,5 százalékkal nőttek az árak tavaly, a legdrágább városrészben már 2,2 millió forintos átlagárat kérnek a fejlesztők négyzetméterenként.

MAKRÓ

Drágulnak a személyi kölcsönök – 6 bank is kamatot emelt

A lakáshitelek után a személyi kölcsönök drágulása is megkezdődött, a Bankmonitor által vizsgált pénzintézet közül hatnál magasabb THM mellett lehet személyi hitelt felvenni, mint egy hónappal ezelőtt.

MAKRÓ

Megkezdheti működését a magyar hátterű neobank

A Benker blokklánc alapú neobank pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott a Litván Nemzeti Banktól, és 600 ezer euró (214 millió forint) jegyzett tőkével megkezdi működését várhatóan az Európai Unió teljes területén – tájékoztatta a magyar szakemberek által létrehozott társaság az MTI-t.

MAKRÓ

Megállapodtak a bérekről a Schaefflernél

Hosszú távú bérfejlesztési stratégiában állapodtak meg a Schaeffler debreceni gyárában.

NYERSANYAG

Több mint 5,4 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás tavaly

Tavaly 3,5 százalékkal több motorbenzin és 6,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,4 százalékkal nőtt 2021-ben a megelőző évhez képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) kedden közzétett adatai szerint.

MAKRÓ

Íme az infláció okai – az infláció is köztük van

Azzal, hogy váruk az inflációt, az csak még nagyobb lesz.

1 675 676 677 678 679 851