Jelentős erősödést tudott felmutatni a forint a nemzeti ünnepen is, de jöhetnek még izgalmak a következő néhány hétben is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is. A NAV azt közölte pénteken az […]
Több mint tíz százalék mínuszban is állt a bitcoin jegyzése a péntek délelőtti kereskedésben. A befektetők nyereségrealizálására azután, hogy a kriptovaluta szerdán rekordszintre, 73 ezer dollárra erősödött. Röviddel 10 óra után 66 601 dolláron jegyezték a bitcoint. Ez 9,29 százalék csökkenést jelent, de röviddel korábban 10,16 százalék mínuszban is állt 65 958 dollár árfolyamon. A […]
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség januárban nem végleges adatok szerint, ami csökkenés a decemberi 4,9 százalékhoz képest – áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján. A ráta másfél éve, 2022 júliusa óta 5 százalék alatt mozog. Januárban a munkanélküliség 23 OECD-országban nem változott, hatban pedig nőtt (köztük […]
Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke közzétette az oroszok a béketervét, mellyel lezárnák az ukrajnai háborút. Lezáródhat a háború? Részletes béketervet tett közzé X-fiókján Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke arról, hogy képzeli el az ukrajnai háború lezárását. Nem teljesen világos, hogy mennyire hivatalos a kemény kijelentéséről ismert volt orosz elnök békeformulája. Viszont […]
Az Európai Bizottság eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az AliExpress kínai online kereskedelmi platform megsérthette-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA) a kockázatok kezelésével és mérséklésével, a tartalom moderálásával és a belső panaszkezelési mechanizmussal, valamint a hirdetési és ajánlórendszerek átláthatóságával kapcsolatos területeken. A brüsszeli testület közleménye szerint az eljárás megindítását az indokolta, hogy az előzetes […]
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a Bamosz csütörtökön az MTI-vel. A pénzpiaci alapokból 2,6 milliárd forintnyi tőke érkezett, amin a hozamok javítani tudtak, így összességében […]
A 400-as szint egyelőre megállította a forint esését, amely a forint olvadó kamatelőnye miatt következhetett be.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 73,9 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amiből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 36,5 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 6,63 százalék volt, 7 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál, de 4 bázisponttal […]
A kkv-kamatstop 2024. április 1-jével kivezetésre kerül, de egyik érintett vállalkozás törlesztőrészlete sem fog emelkedni. Közölte csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. „A kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően letörtük az inflációt és folyamatosan csökkennek a kamatok, ezért 2024. április 1-jével kivezetésre kerül a kkv-kamatstop, amely 2022. november 1. óta nyújt jelentős segítséget a változó kamatozású, […]