Gyors fordulat zajlott le februárban az építőanyag forgalomban. Szinte az összes építőanyag szegmensben számottevő mértékben nőtt az értékesítési volumen az előző évhez képest. Erre 2022 novembere óta nem volt példa. „A hurráoptimizmus még nem indokolt. Hiszen jelentősen el vagyunk maradva a 2022-es szintektől. De bízunk benne, hogy igazi trendfordulóról van szó” – értékelte az eredményeket […]
● Magyarországon fél százalékkal csökkent az állandó lakosok száma tavalyhoz képest, mégis voltak olyan települések, ahol a népességszám és a lakásárak kéz a kézben növekedtek. ● Tavaly a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mezőörsön nőtt a legnagyobb mértékben az állandó lakosok száma. Ebben a községben 30 százalékkal többen éltek év elején 2023 januárjához képest, és az eladó lakások is ugyanennyivel […]
A onemarkets Fund alapcsalád – amelyet az UniCredit Csoport számos országban kínál – 2023 őszétől már az UniCredit Banknál is elérhető, és januártól két, hazai fókuszú alappal bővült. Az UniCredit Bank a onemarkets Fund keretében kötvénytúlsúlyos termékeket kínál, lefedve a befektetői igények széles spektrumát. Az alapcsalád célja, hogy a befektetések iránt érdeklődők az átfogó, jelenleg összesen 18, kiegyensúlyozott és részvénytúlsúlyos alapot felvonultató kínálatból […]
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban. Szinte senki nem fizetne már csekken. Derül ki a Bank360.hu lakásbiztosítás kalkulátorát használók eddigi ajánlatkéréseiből. Eltelt a fele a nagy lakásbiztosítási kampánynak, amelyben szabadon felmondhatják szerződésüket az ügyfelek, és újat köthetnek, ha talának egy jobb ajánlatot. A […]
Több mint 22 százalékkal nőtt 2023-ban a CATL árbevétele az előző évhez képest. Elérve a 400,92 milliárd jüant (mintegy 20,15 ezermilliárd forint), a kínai székhelyű, akkumulátorgyártó társaság nettó nyeresége 44,12 milliárd jüan (mintegy 2,21 ezermilliárd forint) volt tavaly. 44 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi eredményhez képest – tájékoztatta a vállalat az MTI-t. A közlemény […]
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót kedd reggel hét órakor 394,93 forinton jegyezték a hétfő esti 394,85 forint után, a dollár jegyzése 363,50 forintra emelkedett 363,06 forintról, a svájci franké pedig 409,09-re csökkent 409,40 forintról. Kedd reggeli jegyzésén […]
A szakértők újabb rémhírt közöltek az autósokkal. Szerdától megugrik a benzin és a gázolaj árfolyama is. Ez azonban még csak a történtet egyik fele. Fontos mozgatórugók gyilkos kombinációját tapasztalhatja meg Magyarország az elkövetkezendő napokban. Mutatjuk mire érdemes odafigyelni, és mi az, ami megrémisztette a szakértőket! Durván emelkedik az olajár, készülhetünk a 700-as üzemanyagárakra? Bár az […]
Az ügyfelek egyre inkább felismerik és ki is használják az egészségpénztárak előnyeit és értékeit. Derül ki az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár és Egészségpénztár legfrissebb kutatásából, amelynek összefoglaló megállapításait hétfőn juttatták el az MTI-hez. A válaszadók a biztonságérzetet és az adókedvezmény lehetőségét jelölték meg legfőbb előnyként a nyugdíj- és egészségpénztári megtakarításokkal kapcsolatban. Az egészségpénztári megtakarítások kiemelten fontosak […]
A FixMÁP egyre nagyobb sztárnak számít, a lakossági állampapír továbbra is vonzó a hazai megtakarítók számára.
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) első zöldkötvény kibocsátását. A Budapesti Értéktőzsdén lebonyolított aukció eredményeképpen csaknem 11 milliárd forint összegű forrást gyűjtött az MFB, amely segítséget nyújt a zöld beruházásokat megvalósító vállalkozások finanszírozásában – közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel. Közölték: a hétfői forintkötvény-kibocsátás során, 5 év 2 hónapos futamidő és 6,93 százalék […]