A magyarok 21 százaléka havonta többször, míg 9 százalékuk a havi számla beérkezésekor ellenőrzi a mobilhasználatát; 20 százalékuk pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor a költségek túl magasak vagy a szolgáltatás nem elérhető – derült ki a BillKiller megbízásából a Pulzus kutatócég által végzett friss reprezentatív felmérésből. Emellett 19 százalék vallotta azt, hogy a számlán szereplő összegtől függetlenül egyáltalán nem foglalkozik a mobilhasználattal, a fennmaradó 28 százalék számára pedig a korlátlan mobilhasználat miatt ez nem releváns.
A Samsung bemutatja a Galaxy a bolygóért fenntarthatósági felületet, amely a nyílt együttműködés és az innovatív megoldások jegyében támogatja a mobilkommunikációs üzletágat. Ennek köszönhetően a vállalat jelentős lépéseket tehet a klímaváltozás elleni küzdelemben. A Samsung elsődleges céljait 2025-ig jelölte ki, ezekkel csökkenhet a Galaxy termékek ökológiai lábnyoma és kevesebb meg nem újuló erőforrást használnak majd a gyártáshoz.
A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
A Cisco AppDynamics közzétette „App Attention Index” kutatássorozatának legújabb jelentését.
A COVID-19 pandémia egyik fontos következménye volt, hogy a lezárások és a tömeges otthoni munkavégzés bevezetése után a digitalizáció az élet szinte minden területén előtérbe került. Fontos kérdéssé vált, hogy hogyan lehet például a bankok és pénzintézetek működését optimalizálni és egyszerűbbé tenni amellett, hogy az elvárt biztonsági szinten tudják szolgáltatásaikat nyújtani. A biztonság témakörében felmerült egy újabb kérdés; hogyan lehet megoldani az egyre erősödő szakemberhiányt a kibervédelem területén?
A tolvajprogramot a célpontokhoz zsarolóvírussal és más káros tartalmakkal csomagolva juttatják el.
Csökkent a kínai Huawei Technologies Ltd. távközlési berendezés gyártó és szolgáltató konszern forgalma az év első felében, elsősorban az ellene elrendelt amerikai szankciók miatt – derül ki a cég honlapján pénteken publikált adatokból. A Huawei 320,4 milliárd jüan értékesítési árbevételre tett szert az év első hat hónapjában, 29 százalékkal kisebbre az előző évi bázisnál. A […]
Digitálisan megfogni a páciensek kezét, végig vezetni őket a panaszok felmerülésétől azok megoldásáig, a lehető leggyorsabb és legrövidebb úton – ez a titka a február óta piacon lévő T-DOC hibrid egészség platformnak. Az ötlet egy háziorvos fejéből pattant ki, aki sok évnyi telefonos orvosi ügyeleti tapasztalattal a háta mögött azt szerette volna megelőzni, hogy az emberek az internetet kutatva „diagnosztizálják” magukat. Olyan online platformot indított, ahol az azonnali telefonos orvosi ügyelettől, a szakorvosi másodvéleményen át az orvos-beteg találkozóig minden elérhető.
Ez lehet a megoldás, ezer IT szakembert kérdezett meg az Iron Mountain.