2025 július 13
EXTRA

Nem cicóztak a lengyelek, kész a gazdaságélénkítő terv

Bemutatta a lengyel kormány mintegy 212 milliárd zlotys (16,6 ezer milliárd forintos) gazdaságélénkítő csomagjának főbb pontjait Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Andrzej Duda elnök szerdán.

EXTRA

Amerikában is lavinaként indultak meg a mutatók

Meredek csökkenéssel nyitottak szerdán a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután a gazdaság védelmét célzó kormányzati intézkedéseket övező optimizmust beárnyékolták az aggodalmak amiatt, hogy a koronavírus-járvány súlyos károkat okoz a vállalatoknak.

EXTRA

Legalább a gázellátás miatt nem kell aggódnunk

Idén további 2,2 milliárd köbméternyi földgázt vásárolhat Magyarország a Gazpromtól, ezzel az ország idei gázellátása biztosított – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szerdán Moszkvában közösen tartott sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Borús a német gazdaság jövője

A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.

EXTRA

Aratott tavalyi eredményével az osztrák biztosító

Magasabb díjbevétel mellett javított eredményén és növelte nyerségét, valamint osztalékát 2019-ben a Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztosító társaság a csoport honlapján szerdán közzétett előzetes mérlegbeszámoló alapján.

EXTRA

Bizonytalan most az autóipar, de miért is?

Az autógyártók sorra függesztik fel a termelést európai gyárakban a koronavírus-járvány gyors terjedésének következményeként. Magyarországon az Audi győri, a Suzuki esztergomi és a Mercedes kecskeméti üzeme is bejelentette, hogy hétfőtől leállítja a működést.

EXTRA

Lassult az euróövezeti infláció februárban

Februárban havi összevetésben 0,2 százalékponttal 1,2 százalékra lassult az infláció az euróövezetben, az EU-ban pedig 0,1 százalékponttal 1,6 százalékra mérséklődött az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán publikált kimutatása alapján.

EXTRA

A közjegyzők továbbra is ellátják feladataikat

A közjegyzői irodák a torlódások elkerülése érdekében megváltozott ügyfélfogadási időben továbbra is fogadják az ügyfeleket.

EXTRA

Beütött a krach, 350 felett az euró

Új árfolyammélypontot ért el a forint az euróval szemben 350 forint feletti jegyzésen szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon.

EXTRA

A BMW is elköszön Európától egy hónapra

Számos autógyártó társaság után szerdán a német BMW is bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést Európában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.