A fővárosi repülőtér az ország elsődleges kapuja, 2023-ban a külföldi látogatók többsége repülőgéppel érkezett. A magyar turizmus elsőrendű stratégiai célja hazánk elérhetőségének fejlesztése. A Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések valósulhatnak meg. A budapesti repülőtér hazatért – írta pénteki közleményében a Magyar Turisztikai […]
Balatonfüreden rendezték meg pénteken az I. Hazai Űrkongresszust, melyen részt vett Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára – tájékoztatta a tárca az MTI-t pénteken. Magyarország Európai Űrügynökséghez (ESA) történt csatlakozásának köszönhetően 2015 óta jelentősen bővültek a hazai űrtevékenység anyagi forrásai, az ESA felzárkóztatást segítő programja keretében pedig jelentősen növekedett a hazai […]
Az OTP arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy adathalász csalók az átutalásokra automatikusan beállított napi limit megemelésére illetve a számlájukon található összeg elutalására próbálják rávenni őket – tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t pénteken. A közleményben kiemelték: az ügyfelek védelmében a bank május 8-tól automatikusan 1 millió forintos napi limitet állított be minden, az OTP internet- és mobilbankból […]
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) legújabb szolgáltatása, az Enterprise Horizon program információátadással támogatja az innovatív vállalkozásokat a világ legnagyobb kutatás-fejlesztés és innovációs programjában, a Horizon Európában való sikeres részvételben – közölte az ügynökség pénteken az MTI-vel. Kiemelték, a NIÜ stratégiai célja támogatni az innovatív vállalkozásokat abban, hogy a nemzetközi innovációs ökoszisztéma szerves és aktív részévé […]
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint a Toyota 6 különböző modellel dominálja a hazánkban legnépszerűbb hibrid autók tízes toplistáját. A portál szakértője ezen kívül a 0-5 és 6-10 éves használt személyautók átlagárainak is utánajárt, a money.hu vezetője pedig az egyre kedvezőbb kamatkörnyezetre hívja fel az autóvásárláshoz hitelben gondolkodók figyelmét. […]
Húsz év után újraindult a közvetlen légiforgalom Románia és az Amerikai Egyesült Államok között – írja az economedia.ro. A HiSky légitársaság gépe pénteken reggel szállt fel a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtérről, hozzávetőleg 10 órás repülést követően délután landol a New York-i John F. Kennedy reptéren. Az utasokat egy szélestörzsű Airbus A 330-200 gép szállítja. […]
A Volvo Cars jelentése szerint májusban világszerte 68 034 autót értékesítettek, ami 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az eladások növekedését elsősorban az erős európai teljesítmény, valamint a vállalat teljesen elektromos kis SUV-ja, az EX30 hozta. Növekedés az elektromos modellek eladásaiban A vállalat villamosított modelljeinek, a teljesen elektromos és plug-in hibrid modelleknek […]
Az Audi megkezdte a legújabb elektromos modelljének hazai értékesítését. Itt 641 kilométeres hatótávú Audi Q6 e-tron! Az Audi Q4 e-tron és a Q8 e-tron közé pozícionált lektromos szabadidő-autót még márciusban leplezték le. Most megkezdődhetett a magyarországi forgalmazás is. Számolt be a hvg.hu. Ennyit kell fizetni érte Az új modell gyengébb változata is több, mint 300 […]
Yettel feltöltőkártyás ügyfeleket célzó csaló weboldal bukkant fel az interneten, amelynek célja, hogy megszerezze az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait – hívta fel a figyelmet a Yettel Magyarország közleményében. A vállalat tájékoztatása szerint a hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, de a címsorban yettell.com szerepel, azaz két „l” betű, és „.com” végződésű a webcím. […]
Idén a Medárd napjához kötődő csapadékos nyár eleji időszak hetekkel hamarabb kezdődött a szokásosnál. Az elmúlt három hét záporos, zivataros időjárása országszerte jelentősen csökkentette a tavasszal felhalmozódott csapadékhiányt, sokfelé jóval több esett az átlagosnál – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, az elmúlt tíz napban nagy területen 30-60 milliméter közötti eső esett, kisebb […]