2025 május 30
EXTRA

Erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt.

Erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt., a tiltás szinte a teljes Gemenci erdőre, valamint Mohács és Paks környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre. Ezt közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel csütörtökön. A június 14-30. közötti időszakra vonatkozó erdőlátogatási tilalmat a közvetlen életveszély elhárítása érdekében rendelték […]

AUTÓ

Kína bírálta az uniós vámtervet

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért. „Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében” – jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, […]

EXTRA

A Packeta Tulajdonosa vásárolta meg a Foxpost-ot

A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól – tájékoztatták az MTI-t szerdán a felek. A tájékoztatás szerint a Wallis Csoport és a Trueway (korábban Finext) értékesítette a hazai csomagautomata-piacon elsőként megjelent szolgáltatót a CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorciumnak. A […]

EXTRA

Dolgozók százainak tartozik a MÁV Zrt.

Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri. A szakszervezet szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a MÁV azok kifizetésével adós, akik különféle projektekben, munkaidőn kívül, szerződés alapján dolgoztak a vasúttársaságnak. Közölték: ilyen tartozása van a cégnek azok felé például, akik […]

ÉLETVITEL

Kitartó a kereslet az ingatlanpiacon 

Normál tempóra váltott májusban a hazai ingatlanpiac, míg a jelzáloghitel-piacon további erősödést mutatnak a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai. A Duna House által becsült 10 969 tranzakció 2%-os enyhülést jelez, azonban az előző év azonos időszakához mérten még mindig több mint 7,5%-kal teljesített jobban a szegmens idén májusban. Az év első […]

TECH

AI az évtized végére ezer milliárd dollárral növeli meg a bankok bevételét

A mesterséges intelligencia a gazdaság minden ágazatát átalakítja és ez alól nem lesz kivétel a pénzügyi szektor sem. A Roland Berger felmérése szerint a bankok jövője múlik azon, hogyan tudják kihasználni az AI nyújtotta lehetőségeket. Iparági szinten a globális bevételt ezer milliárd dollárral is megnövelheti a mesterséges intelligencia használata 2030-ra. A mesterséges intelligencia a jelentősen […]

AUTÓ

NAV – Hemzsegnek a hamis autóalkatrészek itthon

Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával – írja az MTI. A két, évek óta együtt dolgozó szervezet szerdai közleményében a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából közösen hívja fel a figyelmet az utánzatok kockázataira. […]

ÉLETVITEL

Drágul a lakhatás

Májusban országosan 0,7 százalékkal, a fővárosban pedig 1,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből. Éves összevetésben az országos átlagos lakbérek 10,5 százalékkal, a budapestiek 10,8 százalékkal nőttek. Az országos és a fővárosi drágulásnál nagyobb mértékben, 11,2-14,7 százalékkal emelkedtek éves szinten […]

ÉLETVITEL

Már van olyan piaci hitel, ami nem drágább a Diákhitelnél

Meghosszabbítja a kormány a diákhitelekre érvényes kamatstopot. A szabadcélú Diákhitel kamata a tervek szerint az év második felében is marad 7,99%. ABankmonitor szakértői megvizsgálták, ez mennyire kedvező a jelenlegi piacihitelkonstrukciókhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azta jogszabálytervezetet, ami szerint a szabad felhasználású diákhitelekre – eztszokták még Diákhitel1 megnevezéssel is illetni – egészen 2024. december 31-igmegmaradna […]

AUTÓ

Az autóvásárlók toplistája: melyik az ideális autókor?

A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedőHasználtautó.hu szakértője megnézte, hogy mennyi idős használt autók után érdeklődnekleginkább a vásárlók. Avagy: a preferenciák alapján idén hiába „csupán” 10 év a keresett (ígyvágyott) autók átlagéletkora, ha a jelenlegi pénztárcamérethez mégis a már bőven nagykorú,csaknem 20 éves modellek állnak legközelebb. A KSH legfrissebb adatai szerint a magyar gépkocsiállomány […]