– Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. A Billingo hazai kutatása szerint még mindig kevés […]
A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország már két alatt átvette a vezetést – derül ki a Bank360-nál kötött utasbiztosítások adataiból. A külföldi utak hosszabb lettek júniustól, és több az autós utazó. Népszerűbb Horvátország A nyár első két hetében Horvátország volt a legnépszerűbb úticél a külföldre utazók között – […]
Az Nvidia lett a világ legértékesebb cége piaci tőkeértéke alapján, megelőzve az eddigi listavezető Microsoftot. Az amerikai chipóriás piaci tőkeértéke hétfőn elérte a 3335 milliárd dollárt, miközben a chipgyártó árfolyama 3,5 százalékkal, 135,58 dollárra nőtt, miután csúcskategóriás processzorai központi szerepet játszanak a mesterséges intelligencia területén folyó versenyben. A startup részvényára 2022 második felében még csak […]
Csődbe ment az amerikai Fisker elektromos autókat gyártó cég, miután a tárgyalásai egy nagy autógyártóval kudarcot vallottak. A cég hétfőn késő este csődöt jelentett a – közölte az illetékes bíróság. Fisker már februárban bejelentette, hogy meghiúsultak a tárgyalásaik egy meg nem nevezett autógyártóval. A Reuters bennfentesektől úgy értesült akkor, hogy a japán Nissan autógyártó előrehaladott tárgyalásokat folytatott Fiskerrel egylehetséges […]
Az Uber Budapestre érkezése valószínűleg sok tekintetben át fogja rendezni a jelenlegi piacot. Eddig 2500 sofőr jelentkezett, akik vélhetően egyéni vállalkozóként vagy kisebb cégként fognak taxizni az új színekben. A Bolttal kapcsolatban tavaly felmerült kérdésként az, hogy szabályos-e az, ahogy a Bolt a taxisoknak számláz. Akkor erre az volt a válasz, hogy a Bolt szabályosan […]
Az idei legerősebb hónapot produkálta májusban a K&H SZÉP kártya forgalom, a költött összeg meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Az év további részében ezt a növekedést segítheti, hogy a hazai kibocsátók közül egyedülállóan a K&H-nál digitálisan is elérhető SZÉP kártya már országosan közel 22 ezer helyen használható érintésmentes fizetésre. A K&H SZÉP kártya birtokosok az […]
A Deloitte 2024-es, immár 13. éve megjelenő Global Gen Z and Millennial kutatása világszerte 44 országban közel 23 ezer válaszadó bevonásával vizsgálta az Y és Z generációs munkavállalók munkához és munkahelyhez fűződő viszonyát. A felmérés betekintést nyújt abba, miként boldogulnak az Y és Z generáció tagjai a mai, gyorsan változó világban, és miként próbálják megőrizni […]
Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van. Az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják. Ez nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő ingatlanhoz jutni, hamarosan azonban szinte lehetetlen […]
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás. Közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. Hangsúlyozták, július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás június 17-én délután jelenik meg a palyazat.gov.hu oldalon. Az 1990 vége előtt használatbavételi […]
Tovább mutálódott a koronavírus omikron változata, a JN.1. A KP.3 kódnevű variáns egyelőre nem domináns. Számolt be a hvg.hu hétfőn. A koronavírus FLiRT-variánsai terjedőben vannak Európában és az Egyesült Államokban is. A vírus tovább mutálódik a korábban megismert törzsekből. Az egészségügyi szakemberek arra figyelmeztettek, hogy növekedésnek indultak az esetszámok, a fertőzések száma pedig a nyáron tetőzhet. […]