Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke az elemzői várakozásoknál lassabban, 2,5 százalékkal nőtt az első negyedévben a negyedik negyedévhez képest – közölte előzetes becslését pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala.
Elkészült a Doherty Hungary kétezer négyzetméteres új üzemcsarnoka Orosházán. A beruházást ünnepélyes keretek között pénteken adták át.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 47,68 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Az idei első negyedévben haladta meg első alkalommal az okostelefon értékesítések száma a hagyományos (feature) mobiltelefonokét a világon – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat negyedéves rendszeres felmérése.
Gyermely, 2013. április 26., péntek (MTI) – A Gyermelyi Zrt. naponta 200 tonna lágybúza, illetve 150 tonna durumbúza őrlésére képes új malomüzemet avatott fel pénteken. A kétmilliárd forintos beruházással készült létesítményt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatósága jóváhagyta, hogy a Volánbusz Zrt. 7 darab új korszerű autóbuszt béreljen a távolsági közszolgáltatási feladatok magasabb szintű ellátása érdekében – közölte az MNV pénteken az MTI-vel.
Görögországban igen kis mértékben ugyan, de nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek márciusban az előző hónaphoz képest annak ellenére, hogy más eladósodott dél-európai országokból a ciprusi bankválság miatt jelentősebb összegeket vontak ki.
Május elsején, a budapesti központi demonstráción jelenti be három szakszervezeti konföderáció, hogy még az idén szövetségbe tömörülnek – közölte pénteken a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke miskolci sajtótájékoztatóján.
Európa harmadik legnagyobb tehergépjárműveket gyártó vállalata, a MAN első negyedéves eredményei a küszködő európai piac miatt igen kedvezőtlenül alakultak.
A február közepi brüsszeli gyémántrabláshoz – melynek során az egyelőre ismeretlen fegyveresek mintegy 65 millió dollár értékű drágakövet tulajdonítottak el – hasonlatos bűncselekményből mindössze négy történt az elmúlt évtizedben. Az öt eset során összesen több mint 400 millió dollár értékű ékszer került illetéktelen kezekbe.