Újabb nagyvállalattal, a Teva gyógyszeripari cégcsoporttal köt stratégiai megállapodást ma a kormány Budapesten.
Már hétfőn új trafikpályázatot kellett volna kiírni 1417 olyan településre, ahol az első körben senki nem akart nemzeti dohányboltot nyitni – írja a csütörtöki Világgazdaság.
Bruttó 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 409-410 forintra, a gázolajé pedig 413-414 forintra emelkedett.
A lakásépítések első negyedéves adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán szerdán, és megerősítette, hogy tervei szerint még egy darabig marad a jelenlegi szint.
A júniusi határidős COMEX aranyár a munka ünnepén 1456 dollár körül, 21 dolláros eséssel zárt.
Az Európai Unió jóváhagyta az Audi LED technológiáját, mint környezetvédő újítást.
Több járatát törölte szerdán a horvát nemzeti légitársaság, miután több tucat utaskísérő jelentett beteget az utóbbi napokban – adta hírül a helyi média.
A Balatoni Hajózási Zrt. szerdán megállapodást írt alá Balatonmáriafürdő, Balatongyörök és Szigliget önkormányzati vezetőivel Balatonmáriafürdőn arról, hogy egy új, szezonhosszabbító hajójáratot indítanak májusban, amelynek költségeit – amennyiben a jegybevételek nem biztosítanák a fedezetét – az önkormányzatok állják.
Lassult áprilisban az amerikai feldolgozóipar növekedési üteme, elsősorban a készletállományok csökkenése, a kivitel teljesítményének romlása és a foglalkoztatás visszaesése miatt – derül ki az amerikai beszerzési menedzserek intézetének (ISM) felméréséből.