A szúnyogok közismerten veszélyes – nem ritkán halálos kimenetelű – fertőzések terjesztői: egy új kutatás fényében mindazonáltal bacilusgazdaként hatékonyan be is vethetők olyan járványok ellen, mint a malária.
Romániában enyhén nőtt az infláció áprilisban: 0,11 százalék volt a havi fogyasztóiár-emelkedés, a 12 havi index 5,29 százalék volt az előző havi 5,25 százalék után – közölte pénteken a román statisztikai intézet.
A lengyel parlament pénteken szabad utat adott a LOT privatizációjának, módosítva azt a korábbi törvényt, hogy a nemzeti légitársaságban legalább 51 százalék állami részesedésnek kell lennie.
Az állami fenntartású szakképző iskolák integrációjáról szóló fenntartói döntéseket ez év május 31. helyett egy évvel későbbi határidőig kelljen meghozni – erről nyújtottak be törvénymódosító javaslatot fideszes és kereszténydemokrata képviselők a parlamentnek.
Az elemzői várakozásoknál lényegesen nagyobb nyereséget ért el az első negyedévben az olasz UniCredit bankcsoport.
A palagáztermelés felfuttatása csökkentheti Európa függőségét az orosz gázszállításoktól – jelentette ki Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa Vilniusban.
Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező bormustráját, a XXXIV. Országos Borversenyt az idén a Balatonfüred-csopaki borvidéken rendezi a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) május 27-28-án – közölte a HNT pénteken.
A GDP 0,2-0,4 százalékos emelkedését, valamint 3 százalék alatti inflációt és államháztartási hiányt prognosztizáltak a Buda-Cash elemzői mai sajtótájékoztatójukon.
Az Európai Unió és Törökország közötti csatlakozási tárgyalások következő lehetséges lépéseiről egyeztetett Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa, illetve Egemen Bagis, Törökország uniós ügyekért felelős minisztere Ankarában – tájékoztatta a biztos hivatala pénteken az MTI-t.
Átadták az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. új tudásközpontját pénteken Szentendrén.