2025 május 06
EXTRA

Meddig mehet el a jegybank?

További kamatcsökkentésre látnak lehetősége a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői a jelenlegi inflációs környezetben – közölték budapesti tárgyalásaikat ismertetve londoni pénzügyi elemzők.

EXTRA

Alonso már jobb, mint Mansell

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso pályafutása 32. futamgyőzelmét aratta a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, ezzel megelőzte a Forma-1 örökranglistáján a brit Nigel Mansellt.

EXTRA

Légiközlekedési konferencia Budapesten

A kontinens légiközlekedésének jövőjéről tanácskozik az iparág több mint ezer döntéshozója május 12-14. között Budapesten, a 8. Routes Europe konferencián, amelyet a Budapest Airport rendez a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen.

EXTRA

Újabb megbetegedés Franciaországban

Egy második betegnél is diagnosztizálták Franciaországban a koronavírust, amely közel áll egy korábbi pusztító betegség, a súlyos akut légzőszervi szindróma kórokozójához – közölte vasárnap a francia egészségügyi minisztérium.

EXTRA

A FED rászállt a Bloombergre

Vizsgálatot kezdeményezett a Bloomberg hírügynökségnél az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, a pénzügyminisztérium és néhány ügyfél amiatt, hogy a hírportál újságírói nem megengedett módon bizalmas információkhoz jutottak a hírügynökség ügyfeleiről.

EXTRA

Leváltanák az uralkodót?

A britek relatív többsége most első ízben vélekedik úgy, hogy II. Erzsébet királynőnek távoznia kellene trónjáról, ha esetleges betegsége akadályozná uralkodói feladatainak ellátásában.

EXTRA

Riasztás zivatarok miatt

A várható heves zivatarok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több térségére narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap délután. Több térségben felhőszakadásra is számítani kell.

EXTRA

Nem tudják fizetni a rezsit

Az utóbbi hónapokban folyamatosan növekszik az ukrán lakosság közüzemi tartozása, idén az első negyedév végére csaknem elérte a 14 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 420 milliárd forintot – közölték ukrán hírforrások a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.

EXTRA

A Springer 200 fős elbocsátást tervez

Leépítésre készül a Magyarországon több lapban is érdekelt német Axel Springer kiadó a Bild című lapnál egy hozzávetőleg 20 millió euró megtakarítási program keretében.

EXTRA

Kína felvette a kesztyűt

Kína dömpingvizsgálatot indított az Európából, Japánból és az Egyesült Államokból származó acélcsövek ügyében, mert azt feltételezik, hogy ezek dömpingáron kerültek a kínai piacra. A témában elsősorban olyan acélcsövek érintettek, amelyeket erőművekben használnak, és jól bírják a nagy nyomást és a magas hőmérsékletet.