Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy büntető vámot vet ki Kína két vezető távközlési berendezésgyártójára, a Magyarországon is nagy erőkkel jelen lévő Huaweire és a ZTE cégre a vállalatok illegális állami támogatására hivatkozva.
Fél százalékkal nőtt 2012 utolsó negyedévéhez képest a román gazdaság 2013 első negyedévben – közölte szerdán a román statisztikai intézet.
Jelentős, 24 százalék profitnövekedést könyvelhetett el a müncheni székhelyű Allianz biztosító az első negyedévben.
Egy év után ismét recesszióban a francia gazdaság az ország statisztikai hivatalának szerdán közölt nem végleges adatai szerint.
A várakozásokkal ellentétben csökkenéssel kezdték a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék.
Ha mérsékelt ütemben is, de növekedésnek indult a gazdaság Németországban az első negyedévben: a statisztikai hivatal szerdán közölt adatai szerint a hazai össztermék 0,1 százalékkal nőtt január-március között az előző negyedévhez képest, amikor 0,6 százalékkal esett a kibocsátás. A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy bővült a háztartások fogyasztása.
A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013. I. negyedévében 0,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdaság és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta.
2013 márciusában az ipari termelés 2,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés csökkenése az ágazatok döntő többségére jellemző volt. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztráltunk bővülést, míg a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése folytatódott – áll a KSH jelentésében.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2012-es beszámolóját tárgyalja mai ülésén az Országgyűlés.
Észak-Koreában folytat tárgyalásokat a japán kormányfő tanácsadója, a nagy titkolózás által övezett látogatás során vélhetően az Észak-Korea által elrabolt japánok ügyét akarja rendezni Tokió – jelentette szerdán a japán sajtó.