2024 december 04
  1. Főoldal
  2. Kategória

ÉLETVITEL


ÉLETVITEL

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel

Az év első hat hónapjában Horvátországban nőtt a külföldi turistáktól származó bevétel. Elérte így a 4,13 milliárd eurót (mintegy 1640 milliárd forint). Ez 7,5 százalékkal, azaz 288,3 millió euróval több, mint tavaly ugyanezen időszakban. Közölte hétfőn az idegenforgalmi minisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva. Tonci Glavina turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a […]

ÉLETVITEL

Halfogyasztók figyelem!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását. Közölte a Nébih a honlapján. A tájékoztató szerint akut kockázat nem áll fenn, valamint a határértékkel szabályozott toxikus nehézfémek esetében is negatívak az eredmények. A vizsgált halakban kimutatott arzéntartalom miatt azonban indokolt az elővigyázatosság. […]

ÉLETVITEL

Elismerést kapott a megújuló Városliget

Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés 3 díjat is elnyert. A Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett. A világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett. A Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg a Dubajban tartott díjkiosztón. Jelentette be […]

ÉLETVITEL

CCC – Átláthatóbb árak jönnek

A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást. Közölte a GVH az MTI-vel. A hivatal 2023 nyarán kezdeményezett eljárást három ruha- és cipőkereskedelmi webáruház, a CCC, az Answear és az About You üzemeltetőivel szemben, mert feltehetően jogsértő módon tüntették fel az akciósként […]

ÉLETVITEL

Tízből hat fiatal már a szakképzést választja

Már tízből hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után. Ezt az arányt a kormány tovább akarja erősíteni. Mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család24 című műsorában. A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel már több mint 320 ezer diák […]

ÉLETVITEL

Távmunka – naponta mintegy 34 millió kilométert spórolnak

A koronavírus-járvány óta több munkáltató által biztosított távmunka lehetősége miatt a dolgozók minden hétköznap, a korábbi adatokhoz képest összesen 34 millió kilométerrel utaznak kevesebbet Belgiumban – tájékoztatott a VRT nevű, angol nyelvű belga hírportál kedden. Emlékeztettek: a koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta az otthoni munkavégzés sok százezer dolgozó életének részévé vált Belgiumban. Noha egyes vállalatok arra […]

ÉLETVITEL

Új Railjet vonatok közlekedhetnek Bécs felé

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV és a MÁV-START az Osztrák Szövetségi Vasúttal (ÖBB) a közlekedési kapcsolatok javításáról kedden a berlini InnoTrans 2024 Nemzetközi közlekedési szakkiállításon. A megállapodás a személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának emelésére, és a műszaki területeken történő együttműködésre egyaránt kiterjed – közölte a MÁV az MTI-vel kedden. A megállapodást, amely egyaránt kiterjed a […]

ÉLETVITEL

Mellékutak újulnak meg a Dél-Dunántúlon!

Több mint 57 kilométernyi mellékút újul meg 22 útszakaszon a Dél-Dunántúlon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében. Közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A társaság 7 támogatási szerződés keretében valósítja meg a beruházásokat, amelyre bruttó 15,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A program során négy és öt számjegyű […]

ÉLETVITEL

Állampapír – Most 1 milliót is nyerhetünk

Kampányt indított az öngondoskodás és az állampapír-vásárlások erősítésére a Magyar Államkincstár: nyereményjátékot hirdetett egymillió forintos fődíjjal – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn az MTI-vel. A MÁK meglévő és új ügyfelei állampapírra váltható utalványt nyerhetnek, a játékon azok indulhatnak, akik új értékpapírszámlát, vagy gyermeküknek Start-számlát nyitnak, és azon legalább 100 ezer forintért vásárolnak állampapírt, vagy […]

ÉLETVITEL

Árvíz – Megugrott a lakásbiztosítást kötők száma 

A rendkívüli időjárási események idején megugrik a biztosításkötések száma. Ez a forgatókönyv érvényesült most is, a Netrisknél szeptember második hetében 42 százalékkal több lakásbiztosítást kötöttek, mint a hónap első nyolc napjában. Az extrém időjárás esetén kiemelten fontos a védekezés, a kármegelőzés is – derül ki a Netrisk összeállításából. Az ingatlanbiztosítások általában tartalmaznak alapfedezetet árvízkárokra, de […]

1 4 5 6 7 8 170