2025 június 22
  1. Főoldal
  2. Kategória

ÉLETVITEL


ÉLETVITEL

Ismét „kocsmarazziára” indul az adóhivatal

Folytatja korábban megkezdett „kocsmarazziáját” a fővárosban az adóhivatal; a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel – írta a szerdai Magyar Nemzet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztus végén a budapesti bulinegyedben tartott ellenőrzést, most a főváros déli kerületeiben kezdett átfogó, két hónapig tartó ellenőrzési sorozatba. Az […]

ÉLETVITEL

A kollégák egyik fele otthon ül, a másik az irodában – mit kezdhet ezzel a cég?

A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső segítségre is szüksége lehet a vezetőknek, hogy a vállalat alkalmazkodni tudjon az új helyzethez.

ÉLETVITEL

Miért fontos figyelni a megfelelő hűtő- és fűtőtechnikára?

A munkaterületen a hűtés, fűtés biztosítása egy rendkívül fontos feladat. Egyrészt, mert a dolgozók számára biztosítani kell a megfelelő hőmérsékletet. Másrészt pedig, mert a munkavégzés hatékonysága szempontjából is fontos kérdés, hogy hány Celsius-fok van odabent.

ÉLETVITEL

Ingyenes poszt-Covid szűrővizsgálatot hirdetnek

Az átfogó egészségügyi szűrőcsomagra vállalatonként akár 5 millió forint értékben is pályázhatnak a cégek.

ÉLETVITEL

A Hunguest Hotels betette a lábát Kaposvárra is

A Hunguest Hotels nyerte el a kaposvári önkormányzat négycsillagos szállodájának üzemeltetési jogát 10 évre – közölte a társaság.

ÉLETVITEL

Amit tudni kell a balatoni horgászjegyek áráról

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak, a horgászrendben jelentős enyhítések várhatók – jelentette be Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Tihanyban, a VII. Balatoni Horgász Konferencián.

ÉLETVITEL

Mercure hotelt nyit az Accor Tokajban

Tokajban nyit szállodát az Accor, a világ vezető szálloda- és vendéglátóipari csoportja, amely üzemeltetési szerződést írt alá a Hotel Tokaj Kft.-vel; az új Mercure Tokaj hotel jövő tavasszal fogadja első vendégeit – közölte a szállodacsoport.

ÉLETVITEL

Nem igazán kapkodják a magyar lakóingatlanokat a külföldiek

Az Európai Unión kívüli vásárlók 2200 esetben nyújtottak be ingatlanszerzés iránti kérelmet tavaly, ez több mint 40 százalékkal kevesebb a 2019-ben kiadott engedélyekhez viszonyítva – közölte a Duna House

ÉLETVITEL

Ha igazán minőségi kapcsolókat keresel az otthonodba

Ha igazán igényes otthont szeretnénk, akkor minden apró részletre maximális figyelmet kell fordítanunk. A színekre, a bútorokra, a kiegészítőkre, a díszekre, és még sorolhatnánk a sort.

ÉLETVITEL

Még mindig zsebből fizetjük a magánellátást

A magyarok döntő többsége még mindig saját zsebből fizeti a magánegészségügyi ellátást, miközben ez közel 60 százalékuk számára jelentős anyagi teher – derül ki az NN Biztosító felméréséből. A kutatás szerint azonban ebben is változást hozhat a pandémia: az utóbbi egy évben egyre többen fedeznék biztosítással a magánellátás költségét. Az újfajta igényekre pedig a biztosítási kínálat is reagál többek között a családra kiterjeszthető megoldásokkal.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.