Az évtized végére 50 százalékra emelik az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között a Volkswagen csoportnál (VW) a német társaság kedden bemutatott stratégiája szerint.
Az MG eladási számok tekintetében új rekordot ért el, miután a márka EV eladásainak száma felülmúlta az ipari átlagot.
Nagy hangsúlyt helyez az elektromos autók fejlesztésére a Stellantis-csoport.
A szolgáltató tájékoztatása szerint a járványügyi korlátozások ellenére a Share Now Magyarország 2020-ban megduplázta árbevételét az előző évhez képest, az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 345 millió forintot tavaly, a 2019-ben elért 160 millió forint után.
A Volkswagen csoport előzetes számítások alapján azt közölte, hogy mintegy 11 milliárd euró volt az idei első hathavi működési profitja az egy évvel korábbi veszteséggel szemben.
Éves szinten az első fél évben 18,7 százalékkal 112 805-re emelkedett az új személygépkocsik eladása Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.
A Lotus bemutatta az új Emira névre keresztelt középmotoros sportautóját. Az Emira egy „utolsó hurrá”, mielőtt a híres autógyártó áttérne az elektromos autók gyártására. A tervek szerint a Lotus 2028-tól már kizárólag elektromos járműveket értékesítene.
A krízis előtti szintre emelkedtek vissza a BMW eladásai az év első felében – adta hírül a távirati iroda.
A brit gazdaságba vetett bizalom jele a Stellantis autóipari konszern döntése, hogy elektromos furgonok gyártását kezdi meg a Vauxhall északnyugat-angliai Ellesmere Port-i üzemében – méltatta Boris Johnson miniszterelnök a Stellantis keddi bejelentését.
A következő negyedévben erősödik az elektronikai alkatrészek hiánya a Jaguar Land Rover szerint.