Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben bővült a brit kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi szinten.
Az eddigi adatok alapján rekordévet vár a horvát turisztikai szakma 2023-ban; a magyar vendégek száma például az idén már negyedével nőtt a múlt évhez képest – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Olaszország vezető biztosítója, a Generali éves szinten több mint 22 százalékkal növekvő első negyedéves működési eredményről számolt be csütörtökön.
Lengyelországban az elemzői várakozásoknál jelentősebben csökkent a munkanélküliség áprilisban az előző hónappal összevetve.
Elemzők által vártnál minimálisan kisebb mértékben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusi fogyasztói hangulatindexe, a mutató ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban emelkedett.
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke (GDP), az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került.
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
A védelem fontossága nem veszíti el jelentőségét az ukránok számára. Bár vasárnap az orosz hadügyminisztérium bejelentette a Wagner-csoport győzelmét, az ukránok azonnal cáfolták a híreket. Olekszandr Szirszkij az Ukrán Fegyveres Erők szárazföldi erőinek parancsnoka jelezte, hogy továbbra is nyomulnak előre Bahmut külvárosaiban, sőt azt is hozzátette, hogy 4 négyzetkilométernyi területet foglaltak már vissza az egységek. Stratégiai […]
Az első negyedévben 0,4 százalékra gyorsult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak GDP-növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékos emelkedést jegyeztek fel. A G7-országok gazdasága a március végével záródott három hónapban 0,3 százalékkal nőtt az előző három hónappal összevetve, amikor szintén 0,3 százalék volt a bővülés. Az Európai Unió GDP-növekedése 0,2 […]