Az Európai Unió és Új-Zéland szabadkereskedelmi megállapodást írta alá, amelynek eredményeként a kétoldalú kereskedelem egy évtizeden belül várhatóan akár 30 százalékkal, az EU éves exportja akár 4,5 milliárd euróval is növekedhet – közölte az Európai Bizottság vasárnap.
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és vegyesen mozogtak ott, ahol még tartott a kereskedés 8 órakor.
Több hetes kihagyás után ismét Bahmut lett a legforróbb pontja az orosz–ukrán háborúnak. Az oroszok sok hónapon át küzdöttek Bahmut megszerzéséért. A hatalmas veszteségek után az orosz zsoldoshadsereg, a Wagner-csoport bejelentette, hogy a háború legvéresebb csatáját orosz sikerrel lezárták. Eddig az oroszok védelme visszatartotta az ukránokat, és lassította az ellentámadást. Zelenszkij elnök is beismerte, hogy […]
Enyhén javította a román gazdaság első negyedévi adatait az országos statisztikai intézet (INS): a pénteken közölt felülvizsgálat szerint a román bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten.
Kitart a brassói repülőtér mellett a Dan Air, mely július 9-étől kezdődően több bukaresti járatát is felfüggeszti, hogy az erdélyieket működtethesse – jelentette be a román légitársaság csütörtökön.
Májusban a várakozásokkal ellentétben csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált kimutatása szerint.
Mérsékelten csökkent júniusban a franciaországi szolgáltatóipar és a francia gazdasági teljesítmény is az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) adatai szerint.
Júniusban tavaly december óta a legjelentősebben, immár a tizennegyedik egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye
Havi összevetésben a várt növekedés helyett stagnált, éves összevetésben pedig csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben májusban.
Romániában a nyers adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).