Az elmúlt egy évben online rendelők 56 százaléka is a személyes, bolti vásárlást részesíti előnyben, ugyanakkor nagy eltérés van ebben az egyes korcsoportok között – derült ki a Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös felméréséből.
Az idén a tavalyinál kevesebb, 90-120 ezer lakóingatlan értékesítésére számítanak piaci szereplők, akik szerint a kilátásokat főként a hitelkamatok, a rezsiszámlák változása és a megmaradt állami támogatások határozzák meg. A Duna House hétfőn közölte az MTI-vel, hogy becslése alapján 2022 decemberében az ingatlanpiacon 6474 adásvétel történt, ami novemberhez képest 19 százalékos, az előző év azonos […]
Tavaly 18,9 millió turista látogatott Horvátországba és 104,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 37 százalékkal, a vendégéjszakáké 25 százalékkal volt több az előző évinél – közölte hétfőn a horvát turisztikai minisztérium, az általa elindított eVisitor rendszer adatai alapján. A látogatók száma 9 százalékkal, a vendégéjszakák száma négy százalékkal marad el a 2019-es, pandémia […]
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A Magyar Posta Zrt. az MTI kérdésére közölte: a jogszabályi kötelezettségként előírt mintegy 1600 helyett országszerte 2233 posta áll az ügyfelek rendelkezésére. A társaság még […]
Decemberben az eladó lakóingatlanok kínálata 8 százalékkal csökkent éves szinten, a kereslet pedig több mint 50 százalékkal mérséklődött. ● A múlt év egészében változatosan alakult a piac: a kínálat az első félévben 6 százalékkal szűkült, miközben a második félévben 2 százalékkal bővült. A kereslet pedig az év első harmadában 30 százalékos visszaesést mutatott, az év hátralévő […]
Munka baba mellett: Az édesanyák hálásak érte, ha megértik és segítik őket a visszailleszkedésben.
Vannak olyan nyugdíjas otthonok, ahol minden nap olyan lehet, mint egy luxusnyaralás
A Szentszék közleménye szerint XVI. Benedek szombat délelőtt 9 óra 34 perckor hunyt el a Vatikánban.
A balatoni horgászjegyárakban 2023-ban 25-30 százalékos áremelkedés lenne indokolt, azonban a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egy közvélemény-kutatást is alapul véve úgy döntött, hogy differenciáltan emeli az árakat – közölte a cég vezérigazgatója.
A téli időszak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy kipróbáljuk a slow living életformát. Az egész éves hajtás kipihenése általában nem megy egyik pillanatról a másikra. Az ünnepek, valamint a szokásosnál hosszabb iskolai téli szünet azonban tálcán kínálja fel a „lelassulást”. Ez az időszak a teázással tehető még teljesebbé, éppen ezért a Sage összegyűjtött néhány teareceptet, hogy a karosszékből lehessen végig kóstolni a világot!