2025 január 31
SMALL ÉS MID-CAP

Kevesebb hőt értékesített PannErgy

A PannErgy Nyrt. 144,8 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

SMALL ÉS MID-CAP

A Pensum magasra tette a mércét, nem maradt el a profit

A Pensum Group Nyrt. első féléves eredményére szinte már egyáltalán nem hatott a koronavírus-járvány: árbevétele 8,9 százalékkal 1,2 milliárd forintra, míg adózott eredménye 26,6 százalékkal 27 millió forintra bővült az előző év azonos időszakához képest.

SMALL ÉS MID-CAP

Szépen menetelt az Otthon Centrum

Az Otthon Centrum (OC) csoport nettó árbevétele 2,83 milliárd forint volt az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakban elért 1,94 milliárd forint után, az adózott eredmény az első hat hónapban meghaladta a 461 millió forintot.

SMALL ÉS MID-CAP

Ötvenmillió eurós hitelmegállapodást kötött a Futureal

A Futureal csaknem 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű, több mint 15 éves futamidőre szóló hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE irodapark 3. ütemének megvalósítására és üzemeltetésének finanszírozása – közölte az irodapark fejlesztője a Futureal.

SMALL ÉS MID-CAP

Futureal: megnyílik az Etele Plaza

Péntektől fogadja a vásárlókat az Etele Plaza, a több mint 300 millió eurós (100 milliárd forint) beruházásban épült bevásárló- és szórakoztatóközpont – közölte az ingatlan fejlesztője a Futureal.

SMALL ÉS MID-CAP

A 4iG tulajdonába kerül az Invitech

A 4iG Nyrt. tulajdonába kerül az Invitech ICT Services Kft., miután a tőkepiaci társaság adásvételi szerződést kötött a társaságot tulajdonló Rotamona Limited-el. A Budapesti Értéktőzsdén bejelentett akvizíció jelentős lépés a 4iG távközlési piacon indított növekedési stratégiájának megvalósításában. Az Invitech a telekommunikáció és az IT hálózati infrastruktúra-szolgáltatás területén Magyarország egyik vezető társasága. Az ügylet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárulását követően zárulhat majd.

SMALL ÉS MID-CAP

A 4iG Nyrt. ajánlata lett a nyertes

A 4iG Nyrt. („4iG”) tájékoztatta tisztelt befektetőit, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőit, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. („DKÜ”) a 4iG által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki.

SMALL ÉS MID-CAP

Közbeszerzésekben dúskál a Delta Technologies leány

Más ajánlattevőkkel együtt összesen 520 milliárd forint keretösszegű állami közbeszerzésekben vehet részt a Delta Systems Kft. – adta hírül a tulajdonos a Delta Technologies Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint a cég egy 180 milliárd forint, és egy 340 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett informatikai fejlesztés kiírását nyerte meg további négy, tőle független […]

SMALL ÉS MID-CAP

Rekorderedménnyel zárta az első fél évet az Alteo

Az Alteo cégcsoport 2,8 milliárd forintot meghaladó konszolidált nettó eredményt ért el az idei első fél évben, ami rekordnak számít, és a tavalyi év azonos időszakához képest 165 százalékos növekedést mutat – tájékoztatta az energetikai szolgáltató.

SMALL ÉS MID-CAP

A Budapesti Ingatlan Nyrt. 1,4 milliárd forint az eredmény

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 1,41 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az első fél évben, ami 21,6 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest – tette közzé a társaság féléves jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján

1 10 11 12 13 14 16