2025 március 06
A BÉT rovatot az támogatja
PRÉMIUM

Zöldkötvény kibocsátás az AutoWallisnál

Az AutoWallis 6,6 milliárd forint névértékű zöldkötvényt bocsátott ki.

BLUE CHIP

Régóta nem tudja az irányt a Richter

Több hónapnyi stagnálás után nehéz megmondani, hogy merre tarthat a Richter; talán az augusztus eleji gyorsjelentés segíthet majd ebben.

BÉT

dr. Gál István: Megfelelési funkció mint a jogszabályok betartásának intézményi őre

A pénz- és tőkepiaci intézményeknek a működésükre vonatkozó – hazai és európai uniós – jogszabályok szerint szükséges megszervezniük saját tevékenységüket, amelynek egyik legfőbb biztosítéka, „intézményi őre” a megfelelő módon kialakított és működtetett megfelelési funkció, nemzetközi elnevezéssel compliance terület.

BLUE CHIP

A jegybank odacsapott a Molnak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Molt a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a
vállalat.

BLUE CHIP

Elolvashatod, hogy vélekedik a nagybank a felnőttekről

A magyar felnőttek 54 százaléka az első helyre rangsorolja az érdeklődési kört a pályaválasztásnál, a jövőbeni keresetet és a biztos megélhetést csupán kevesebb mint a negyedük tartja elsődleges szempontnak; a 18-39 éves korosztály osztja leginkább ezt a véleményt – közölte az OTP Bank.

BÉT

Nem tudja az OTP, merre induljon

A gyorsjelentés, valamint a kockázati tényezők alakulása lehet a leginkább mérvadó most.

BLUE CHIP

Nagyot zakózott a Mol

A Mol számára rossz hír az olajárfolyam tegnapi esése. Fontos szintnél az árfolyam, kiemelten érdemes figyelni az olajmulti árfolyamára a napokban.

PRÉMIUM

AutoWallis: jöhet a hatmilliárdos zöldkötvény kibocsátás

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési kötvényprogramja (Nkp) keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság B+ hitelminősítői besorolását – közölte a
társaság.

BÉT

Nőtt forgalom, csökkent a mutató

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 154,32 ponttal, 0,32 százalékkal 48 003,25 pontra csökkent a pénteki zárásra.

SMALL ÉS MID-CAP

Kevesebb üvegházhatású gázt juttattak a légkörbe

A PannErgy Nyrt. a második negyedévben 326,98 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített, 19,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a társaság.

1 321 322 323 324 325 350