Fontos lépést tett a magyar tulajdonú Inventure Automotive a versenyképességének növelése érdekében. A független, kontaktusmentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínáló, elsősorban a nemzetközi piacon jelenlévő cég ugyanis újabb hivatalos engedélyt szerzett több termékének forgalomba hozatalára. „Ez fontos szakmai versenyképességi elem számunkra, hiszen egyrészt tovább növeli a belénk fektetett bizalmat a már meglévő partnereinkben, másrészt jó belépő a leendő új ügyfelekhez” – hívta fel a figyelmet Nagy Zsolt, az Inventure Automotive Zrt. igazgatója.
A Hyundai Motor Co., a legnagyobb dél-koreai járműgyártó adózott eredménye 1710 milliárd wonra (1,36 milliárd dollár, 100 won=29,02 forint) ugrott a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 701,4 milliárd wonról, de így is jócskán elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 2390 milliárd wontól.
A Tesla börzezárás után jelentett eredményt, amely felülmúlta a várakozásokat. A részvények több mint 5%-kal emelkedtek a zárás után, miután Elon Musk vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat idén 2 millió autót gyárthat.
Az elektromos járműgyártó Tesla a negyedik negyedéves eredményekről szerdán, piaczárás után tervez beszámolni. A piac nagyon ridegül bánt a részvénnyel, 2022-ben 65%-ot veszített az értékéből az „informatikai” vállalat.
Tavaly 780 000 személykocsit gyártott a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, 22 ezerrel kevesebbet, mint 2021-ben – jelentette be a cég közleményben. Az új kocsikból 636 ezret Csehországban, a többit pedig a világ különböző helyein működő 12 Skoda üzemben gyártották; Indiában 56 ezret, Kínában 42 ezret, Szlovákiában pedig 16 ezret. A vállalat közölte, hogy […]
A Simple alkalmazás felhasználói körében végzett legújabb felmérésből kiderült, hogy a válaszadók majdnem fele több személygépjárművel is rendelkezik és kétharmaduk 10 000 kilométernél többet autózik egy évben. A kitöltők fele 2023-ban nem tervez változtatni az autózási szokásain az üzemanyagárak alakulása ellenére sem, de sokan a közösségi közlekedésre is nyitottak az utazási helyzettől függően. Az OTP Mobil […]
Kedden nyilvánosságra került információk alapján a Ford állítólag eladhatja a németországi gyárát a kínai BYD-nek. Kedden a Wall Street Journal bennfentes információkkal rendelkező személyekre hivatkozva arról számolt be, hogy a Ford állítólag tárgyalásokat folytat a kínai BYD-vel, az egyik németországi gyárának eladásáról. A Wall Street Journal beszámolója szerint a Ford vezetői jövőhéten Kínába utaznak, hogy […]
Rekordmértékűre, 4.8%-ra nőtt a Kia piaci részesedése Európában 2022-ben. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA)* által frissen kiadott adatok alapján 2022-ben aszemélyautók európai piacán a Kia részesedése rekord nagyságúra, 4,8%-ra emelkedett. Amárka 2021-es európai piaci részaránya 4,3%-os volt. A Kia értékesítése az Európai Unió, az EFTA országok és az Egyesült Királyság piacánjelentősen növekedett 2022 során; a […]
A Ford azt tervezi, hogy akár 3200 munkahelyet is leépít Európa-szerte, és a termékfejlesztési munkák egy részét az Egyesült Államokba helyezi át – közölte hétfőn a német IG Metall szakszervezet.