A Volkswagen AG német autógyártó konszern befektető partnerekkel együtt 10 milliárd eurót készül befektetni elektromos járművek és a hozzájuk szükséges akkumulátorok gyártásába Spanyolországban – közölte a konszern vezérigazgatója, Herbert Diess csütörtökön.
A Ferrari NV olasz sportautó-gyártó 238 millió euró adózott eredménnyel zárta az idei első negyedévet, ami 16,1 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi 205 millió eurót.
Áprilisban 9090 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az idei második legalacsonyabb szám – írja a Világgazdaság keddi számában a DataHouse legfrissebb adatai alapján.
A hétvége során a Li Auto, a NIO és az XPeng is az előzetesen vártnál alacsonyabb áprilisi szállítási számokat hozott nyilvánosságra.
A Bosch kutatása szerint a felmérésben részt vevők fele már elektromos vagy hibrid autót venne.
A világ negyedik legnagyobb autógyártója, a Stellantis csoport esetében felmerült, hogy trükközhetett a károsanyag-kibocsátást mérő szoftverekkel.
A népszerű amerikai EV gyártó startup, a Lucid Motors megerősítette, hogy a nyár folyamán az európai piacokon is kapható lesz a Lucid Air.
Az új autók piaca a gyártói kapacitások miatt csökken, az árak viszont nemcsak az új, hanem a használt autók körében is fokozottan emelkednek, beleértve a folyamatosan öregedő példányokat – közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
A Mercedes-Benz Cars 2022 első negyedévében 501 600 járművet értékesített, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2021 hasonló időszakában – tájékoztatott a Mercedes-Benz Hungária Kft.
A Volvo AB negyedéves profitja 20,5 százalékkal csökkent.