A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére – tájékoztattak a vállalatok. Az Auchan december 24-én 12 óráig várja a vásárlókat, az áruházlánc […]
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót ad az államháztartás november végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig az októberi kereseti adatokat teszi közzé. Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Novemberben a tanács nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, […]
Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 80 165,64 ponton zárt, 992,50 ponttal, 1,25 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 63,29 milliárd forint volt. Az előző heti 69,11 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. A tőzsde a héten ötből […]
A magyar állampapírpiacon az év végén is kiemelkedő érdeklődés tapasztalható. A piacon az egyik legfontosabb szereplő továbbra is a Fix Magyar Állampapír (FixMÁP). A 49. hét eredményei azt mutatják, hogy a heti összértékesítés elérte a 48,8 milliárd forintot, ami az elmúlt időszak egyik legmagasabb értékét jelenti. Az erős kereslet alátámasztja, hogy a bizonytalan gazdasági környezetben […]
Meglepetésre egy japán márka, a Subaru megelőzte a BMW-t, amely a második lett, a Lexus pedig a harmadik. Itt egy tekintélyes amerikai nonprofit szervezet listája a legjobb autókról. A Consumer Reports független amerikai fogyasztóvédelmi nonprofit szervezet évente közli autópiaci rangsorát. A napokban kijött a friss jelentés, amelyben 32 autógyártót értékeltek sok szempont – egyebek mellett […]
.óA német jegybank, a Bundesbank meredeken rontotta a német gazdaságra vonatkozó 2025-ös előrejelzését, kiemelve a bizonytalanság növekedését, ami a kereskedelmi protekcionizmus potenciális növekedésével függ össze. A Bundesbank friss előrejelzése szerint a német gazdaság 0,2 százalékkal zsugorodik az idén a júniusban várt 0,3 százalékos növekedés helyett. Amennyiben helytálló a várakozás, akkor a német gazdaság teljesítménye már […]
Az élelmiszerárak emelkedése világszerte sok családot érint, és Magyarországon különösen érezhető az infláció hatása. Az elmúlt évek áremelkedése miatt a háztartások egyre többet költenek az alapvető szükségleteikre, ezért fontos, hogy tudatosan tervezzük meg a vásárlásainkat. Összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet, amelyek segíthetnek spórolni az élelmiszerkiadásokon: így spórolj egyszerűen! Tervezés és listaírás Az impulzusvásárlás az egyik legnagyobb […]
Leminősítette Franciaországot a Moody’s Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy jelentősen romlik a francia közfinanszírozási helyzet. A nemzetközi hitelminősítő szombat hajnalban Londonban bejelentette, hogy az eddigi „Aa2”-ről egy fokozattal „Aa3”-ra rontotta Franciaország hosszú futamú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek besorolását. Az osztályzat kilátását a cég egyidejűleg negatívról stabilra módosította. A leminősítéshez fűzött […]
Az USD/HUF keresztárfolyam az utóbbi hetekben viszonylagos nyugalmat mutatott. Már harmadik hete egy szűk intervallumban, 388 és 395 között mozog az árfolyam. A pénteki kereskedés során a forint enyhe erősödést produkált, amelynek következtében az USD/HUF 390 alá került. Ez kétségkívül pozitív fejlemény a magyar autósok számára, hiszen a forint erősödése csökkentheti az üzemanyagárak további emelkedésének […]
Év eleje óta 4,5 százalékkal – 1290 euróval (530 ezer forint) – csökkent a használt autók átlagára Ausztriában az Autoscout24 adatai alapján. Számolt be a Haszon.hu. Míg az árak a legtöbb szegmensben csökkentek, az egyes járműosztályok növekedést könyvelhettek el. A felső árkategóriában közel 7%-kal, 57 751 euróra csökkent a használt autók átlagára. A kisteherautók/minibuszok is […]