2025 január 10
NEMZETKÖZI PIACOK

Japánban gyorsult az infláció

Japánban a havi és az éves infláció is gyorsult novemberben. A pénteken közzétett kormányzati adatok szerint az éves infláció novemberben 2,9 százalék volt Japánban, miután októberben 2,3 százalékot, január óta a leglassabb ütemű emelkedést mértek. A japán jegybank által inkább nyomon követett mutató, a friss élelmiszerek nélkül számított fogyasztói árak éves szinten 2,7 százalékkal emelkedtek […]

Gazdaság

Az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba Donald Trump

Az Európai Uniót terhelő vámokat helyezett kilátásba Donald Trump leendő amerikai elnök pénteken. A megválasztott elnök közösségi oldalán nyilvánosságra hozott rövid bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „közöltem az Európai Unióval, hogy ki kell egyenlítenie az Egyesült Államokkal szemben fennálló hatalmas deficitet azáltal, hogy nagy mennyiségben vásárol tőlünk olajat és gázt”. Ellenkező esetben vámokat vezetünk be – […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Nem változtatott a kínai jegybank

A kínai központi bank az elemzői várakozásoknak megfelelően pénteken második alkalommal hagyta változatlanul, 3,10 százalékon az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR), és nem változtatott az ötéves lejáratú hitel 3,60 százalékos kamatán sem. Az egyéves kamat 2022 augusztusa óta októberben negyedszer változott: tavaly júniusban 3,65 százalékról 3,55 százalékra, augusztusban 3,45 százalékra, idén júliusban 3,35 százalékra […]

EURÓPA

Reggeli Tükör – Gyengülés a tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. Londonban a FTSE index 0,37 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,40 százalékkal, a CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,42 százalék mínuszt jelzett. Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 20 centtel (0,28 százalékkal), 72,76 […]

Gazdaság

Bővíti magyarországi hálózatát az Aldi

Bővíti hálózatát az Aldi: idén a korábbi évek tendenciájához hasonlóan 10 új üzletet nyitott Magyarországon, és ezt a fejlődési ütemet kívánja fenntartani a jövőben is – közölte a vállalat legújabb, 182. magyarországi üzlete megnyitása alkalmából az MTI-vel pénteken. A tájékoztatás szerint a vállalat legújabb üzlete egyben a legnagyobb eladóterű is: a XI. kerületi Kondorosi út […]

Gazdaság

Binance: 2025-ben tovább bővül a kriptopiac

Az elmúlt évek kriptopiaci rekordjai új korszakot nyitottak az iparág történetében – állítja Richard Teng, a Binance vezérigazgatója. Előrejelzése szerint a növekedés jövőre sem fog megállni. Ebben a szabályozói környezet kedvező változásai Európában és az Egyesült Államokban, a blokklánc technológia elfogadása a hagyományos pénzügyi piacokon, az infrastruktúra fejlettsége és a további innovációk egyaránt szerepet fognak […]

Egyéb

Reggeli Tükör 2024. december 23. Pozitív korrekcióval indulhat az ünnepi hét

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, de visszafogott lehet az aktivitás az ünnepek előtt az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 76,7 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel, 78 741,84 ponton zárt pénteken. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP […]

Gazdaság

4 várható trend a 2025-ös ingatlanpiacon

A Duna House előrejelzése a 2024-es trendforduló után tranzakciószámokban és árakban is erősödő ingatlanpiacot, egyre szélesedő vásárlói kört, és további 10%-kal bővülő hitelpiacot vetít előre a 2025-ös évre vonatkozóan. Az otthonteremtők körében az első lakást vásárlóké és a gyermeket vállalóké lesz a főszerep, de intenzív piaci jelenlét várható befektetői oldalról is országszerte. 1, Élénkülő kereslet, […]

MAKRÓ

A külkereskedelmi termékforgalom egymilliárd eurós többlettel zárt

A külkereskedelmi termékforgalom egymilliárd eurós többlettel zárt októberben, az előző havihoz képest az export kiigazított volumene 1,3, az importé 1,4 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján hétfőn. Közölte a friss adatokat a KSH A tájékoztatás szerint a kivitel volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,4 százalékkal meghaladta az előző […]

EURÓPA

Stagnált a brit gazdaság

A hétfőn ismertetett friss adatok szerint a korábban feltételezett minimális növekedés helyett stagnált a brit gazdaság a harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) közölte: felülvizsgált becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) nem növekedett a július és szeptember közötti időszakban az előző negyedévvel összevetve. A múlt hónapban közölt első becslésben még 0,1 százalékos harmadik […]

1 34 35 36 37 38 15 312