2024 október 01
ÉLETVITEL

Pünkösdkor majdnem annyian utaznak, mint húsvétkor

Pünkösdkor közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb, a települések között Gyula, Siófok és Eger vezeti eddig a foglalási listát – közölte kedden közzétett összegzésében a Szallas.hu. A teljes belföldi szálláskínálat 13 százaléka még elérhető 4 nappal a hosszú hétvége előtt – […]

AMERIKA

Betett az USA a kínai elektromos autóknak (is)

Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a vámokat a Kínából importált elektromos járművekre, illetve egyebek között félvezetőkre, napkollektorokra, akkumulátorokra, kikötői darukra és olyan egészségügyi segédeszközökre, mint például a maszko. Áll a Fehér Ház keddi közleményében. Az amerikai kormányzat az intézkedést azzal indokolta, hogy „kiegyenlítsék a versenyfeltételeket” azokban az ágazatokban, ahol az állam jelentős beruházásokat hajtott, illetve […]

Gazdaság

A nyolcadik legnagyobb bankká nőtte ki magát a Gránit Bank

A Gránit Bank 19 milliárd forintos adózott eredménnyel, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet. A mérlegfőösszeg alapján pedig mára Magyarország nyolcadik legnagyobb univerzális bankjává vált. Tájékoztatta a pénzintézet az MTI-t kedden. A pénzintézet minden szegmensben a bankszektor átlagát meghaladó növekedést ért el 2023-ban. A lakossági hitelek 22 százalékkal, a 2,3 százalékos […]

EURÓPA

A vártnál erőteljesebben javult az euróövezeti és német gazdasági hangulatindex

Az elemzők által becsültnél erőteljesebben javult a ZEW német gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti és Németországra vonatkozó gazdasági hangulatindexe. A ZEW honlapjára kedden fölkerült adatok szerint az euróövezet májusi mutatószáma 47 pont lett, 3,1 ponttal magasabb az áprilisi 43,9 pontnál. Elemzői várakozások átlagában az szerepelt, hogy a mutató szerényebben, 46,1 pontra nő. A gazdasági aktuális helyzet […]

EURÓPA

Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén

A hetedik alkalommal megrendezett Choose France elnevezésű rendezvényen mintegy 15 milliárd euró értékben 56 külföldi nagyberuházást jelentettek be, amelyek 10 ezer új munkahelyet teremtenek – közölte a francia kormány. A külföldi befektetők legjelentősebb franciaországi fórumán tavaly 13 milliárd euró értékben 28 projekt indult, ezek mintegy nyolcezer új munkahelyet hoznak létre. A versailles-i kastélyban hétfőn megrendezett […]

Gazdaság

Kincstárjegy – Emelkedett a hozam

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 74,4 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 30,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 6,89 százalék volt, 2 bázisponttal magasabb az előző […]

EURÓPA

Fincantieri – Bődületesen nagy üzlet, túlságosan merész lépés?

Az olasz Fincantieri (FCT.MI) hajógyártó bejelentette, hogy megvásárolja a Leonardo (LDOF.MI) víz alatti fegyverzeti rendszereit, és ezzel 415 millió eurós vállalati értéket ad tengeralattjárókkal foglalkozó üzletágának. A felvásárlás 300 millió euró fix összegből, valamint a korábban Whitehead Alenia Sistemi Subacquei néven ismert UAS üzletág 2024-es teljesítményéhez kapcsolódó 115 millió euróból áll. A finanszírozás egy legfeljebb […]

Gazdaság

A támogatott konstrukciók húzták a lízingpiac növekedését

Ugyan az idei első negyedévben is növekedni tudott a magyarországi lízingpiac, a bővülés jelentős részben az állami támogatással nyújtott konstrukcióknak köszönhető. Figyelemre méltó azonban, hogy az év első hónapjaiban az autófinanszírozási területen hirtelen megugrott a kereslet. A CIB Lízing ebben a kissé ellentmondásosan alakuló környezetben is javította pozícióit a piacon. Ellentétes mozgásokat mutatott az idei […]

ÉLETVITEL

A használt családi házak eladása volt a legnehezebb

Idén az első negyedévben a használt családi házak eladása volt a legnehezebb: ezek az ingatlanok országos átlagban 185 napig voltak a piacon. Ez az előző negyedév átlagához képest 30 nappal hosszabb idő. Közölte az Otthon Centrum az MTI-vel. Hozzátették, hogy a társasházi lakások átlagos értékesítési ideje idén 120 nap, ami egy héttel hosszabb az előző […]

AUTÓ

Kínában nőtt a hazai autómárkák értékesítése és belföldi piaci részesedése

Kínában több mint negyedével emelkedett a kínai márkájú személygépkocsik értékesítése az év első négy hónapjában. A belföldi piacon növekedett a kínai márkák részesedése is az összes eladásokban a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM adatai alapján. A CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) adatai szerint 4,66 millió kínai márkájú személygépkocsit értékesítettek az év első […]

1 278 279 280 281 282 15 117