Az Egyesült Államokban az elemzők által várt csökkenéssel szemben nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi szinten, míg éves összevetésben lassuló növekedést jegyeztek fel. A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Census Bureau kedden közzétett adatai szerint augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 0,1 százalékkal bővült havi szinten az előző havi 1,1 százalékos növekedést követően. Az elemzői […]
Egyre jobban szerepelnek az eladási listán a hibrid kategóriába tartozó személyautók Magyarországon: az év első nyolc hónapjában forgalomba helyezett mintegy 80 ezer új autónak már 51 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez az arány öt évvel korábban még mindössze hét százalék volt. A benzinesek 30, a dízelesek pedig csupán 12 százalékos részaránnyal rendelkeznek. Eközben a […]
Budapest, 2024. szeptember 17., kedd (MTI) – Az AKKO Invest igazgatótanácsa nem javasolja részvényeseinek a nyilvános vételi ajánlat elfogadását. Mivel a WING csoportba tartozó ajánlattevő célja összhangban van a társaság céljaival, növekedési stratégiájával, és amennyiben ezek megvalósulnak, lehetőség nyílik arra, hogy a tulajdonukban lévő részvények piaci értéke emelkedjen – közölte a vállalat. Ismertetik: az AKKO […]
Olaszország külkereskedelmi többlete 2021 júliusa óta a legmagasabbra emelkedett júliusban az olasz statisztikai hivatal, az Istat adatai szerint. Az export júliusban az előző év azonos hónapjához képest 6,8 százalékkal, 57,176 milliárd euróra nőtt. Az import 6,3 százalékkal, 50,433 milliárd euróra emelkedett. Ennek eredményeként júliusban mintegy 6,74 milliárd euró, 2021 júliusa óta a legmagasabb külkereskedelmi áruforgalmi […]
Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON, a dunai árhullám levonulása során veszélyhelyzet esetén azonnal kikapcsolják az áramot. Ezt közölte az energiaipari cég. Azt írták, a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében. […]
Az országban nyilvántartott több mit 2200 halgazdálkodási vízterület 10-15 százalékáról jeleztek az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető kisebb-nagyobb károkat – közölte elemzésében az Agroinform.hu. Dérer István, a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (MOHOSZ OHSZK) főigazgatója arról számolt be, hogy sok horgásztóban korlátozni kellett az etetőanyag használatát és magát a horgászatot is vízmennyiségi vagy […]
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 42,1 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 20,0 milliárdot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 5,51 százalék volt, 4 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult […]
A Yettel nemrég bejelentette, hogy az árvíz elleni védekezés támogatása érdekében különleges ajánlatot kínál ügyfeleinek: öt napig ingyenes, korlátlan adatkeretet biztosít. Ez a kedvezmény a szolgáltató azon hazai ügyfelei számára érhető el, akik hangalapú tarifával rendelkeznek, és jelenleg nincs hozzáférésük korlátlan adatcsomaghoz. Az adatkeret aktiválása rendkívül egyszerű. Az ügyfelek több módon is igényelhetik: személyesen a […]
Az Európai Bizottság új összetétele és az általa betöltött portfóliók bemutatása jelentős fordulópontot hozott a politikai életben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette az újraválasztását, és ismertette az általa javasolt biztosok névsorát, akik a következő ciklusban meghatározó szerepet fognak betölteni az uniós politikában. Az egyik legérdekesebb és legnagyobb figyelmet keltő jelölés Várhelyi […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,60 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 72 861,91 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 111,41 pontos, 0,15 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 110,81 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző […]