2025 június 01
SMALL ÉS MID-CAP

Kanadában terjeszkedik Chameleon Smart Home

Kanadában terjeszkedik az okosotthon-rendszereket fejlesztő magyar Chameleon Smart Home Zrt. – közölte a társaság.

AMERIKA

Erős negyedév hatására kilőtt a Disney árfolyama

Közel 10 százalékos pluszba fordult a Disney, miután a világ egyik legnagyobb média és szórakoztatóipari társasága az előzetesen vártnál erősebb negyedéves eredményekről számolt be.

NYERSANYAG

Megemelte olajkeresleti előrejelzését az IEA

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtöki jelentése szerint a forró nyár és a gáz drágulása növelte a kőolajfelhasználást az energiatermelésben, ezért a szervezet megemelte éves olajkeresleti előrejelzését.

EURÓPA

Enyhült kissé az inflációs nyomás Németországban

Júliusban a várakozásoknak megfelelően enyhült kissé az inflációs nyomás Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján. Az inflációt továbbra is az energia- és az élelmiszerárak emelkedése hajtja.

NYERSANYAG

Mol: Magyarországra is megérkezett a kőolaj

Szlovákia után Magyarországra is megérkezett a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül: csütörtök reggelre helyreállt a szállítás – közölte a társaság.

DEVIZA

Csökkent az aukciós átlaghozam

A meghirdetett mennyiségnél 34,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 69,0 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EURÓPA

Robusztus bevételnövekedés és profitcsökkenés

Robusztus bevételnövekedés mellett tizedére esett visszaaz Erste Bank adózott nyeresége a rendkívüli tételek miatt.

DEVIZA

Magára talált a forint, fontos szinten az árfolyam

Összességében nagyon jól alakult eddig az augusztus a magyar fizetőeszköz számára, hiszen jelentős erősödést tudott felmutatni a főbb devizákkal szemben. Ebben némi törés keletkezett kedden, amikor a hírre, miszerint a Barátság kőolajvezetéken át leállt az olajszállítás, esni kezdett a hazai pénznem értéke is. A visszapattanás is gyors volt viszont, jó kilátásokat adva a továbbiakra nézve. […]

EURÓPA

Júliusban enyhén lassult Romániában az infláció

Enyhén lassult Romániában az éves inflációs ráta, amely júliusban 15 százalék volt a júniusi 15,1 százalék után – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

Gazdaság

Aszálykár-kifizetéseket ellenőriz a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozottan ellenőrzi, hogy a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó kormányzati elvárásnak – közölte az MNB.