Kivonul Romániából a lengyel Alior Bank – írta az economedia.ro. Az Alior Bank SA, romániai leányvállalatán keresztül mintegy 4000 magánszemély ügyfelet tartalmazó portfóliót adott el – közölte a tranzakció lebonyolításában résztvevő CSM ügyvédi iroda. A tranzakció tárgyát képező fogyasztási hitelek hozzávetőleges értéke 97 millió lej (7,74 milliárd forint). A lengyel bank hitelportfólióját a Patria Bank […]
A várt mérsékelt gyorsulás helyett jelentősen lassult az euróövezet feldolgozóipari, szolgáltatóipari és kompozit beszerzésimenedzser-indexének a növekedése júniusban – derül ki a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank (HCOB) közös felmérésének pénteken ismertetett előzetes értékeléséből. A szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) nem végleges, júniusi értéke 52,6 pont lett, alacsonyabb a májusi 53,2 […]
A Közép-Kelet Európában elsőként Magyarországon elérhető, véralapú teszt akár 15 évvel korábban jelezheti a betegség kialakulásának kockázatát.Az Alzheimer-kór a világ egyik leggyakoribb demenciát okozó agyi elváltozása, ami évről évre egyre több embert érint. A betegség korai felismerése kulcsfontosságú a tünetek késleltetésében és a páciensek életminőségének javításában. Az új, Dél-Koreában kifejlesztett, és a régióban kizárólag hazánkban […]
Rendkívüli intézkedésekkel készül az olimpia miatt megnövekedett utas- és csomagforgalomra az Air France. A légitársaság több ezer fővel növelte dolgozói létszámát, minden üzemképes repülőgépét menetrendbe állítja és megerősíti poggyászkezelő részlegét. A párizsi olimpiai játékok hivatalos partnereként az Air France első számításai szerint az olimpikonok átlagosan 15, a paralimpikonok 35 százalékát, valamint a kísérő személyzet, a […]
A pénteken ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint jelentős növekedéssel száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósságráta a májussal zárult egy évben. Legutóbb több mint hat évtizede mértek ennél magasabb közadósságot Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) havi összegzésében kimutatta, hogy május végén a nettó államadósság-állomány 2742,9 milliárd font (1290 ezer […]
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. A […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,26 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 70 517,26 ponton állt, ami az előző, csütörtöki záró értékéhez képest 189,92 pontos, 0,27 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 189,66 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek […]
Az MNB a kelet-közép-európai régióban elsőként csatlakozott a CASInemzetközi szervezethez, melynek célja, hogy világszerte kellő létszámban legyenek szakértői afenntartható befektetéseknek. Az együttműködés első lépése idén egy webinárium közösmegszervezése lehet. A kelet-közép-európai régióból érkező első tagjának választotta a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) aCapacity-building Alliance of Sustainable Investment (CASI) szervezet. A tavaly december elejénelindult CASI kezdeményezés fenntartható […]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal. A versenyhivatal pénteki közleménye szerint a vállalkozás tavaly március […]
Japánban 2,8 százalékra, háromhavi csúcsra nőtt az éves infláció májusban az áprilisi 2,5 százalékról a pénteken ismertetett kormányzati adatok szerint. Az ország jegybankja által inkább nyomon követett, friss élelmiszerek nélkül számított fogyasztói árnövekedés 2,5 százalék volt, elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 2,6 százaléktól, de meghaladta az áprilisi 2,2 százalékot. Ez a mutató 26. hónapja […]