A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a 2013-as költségvetés a jelenlegi formájában finanszírozható és az államadósság szabály is betartható, a kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is, és feltételezve, hogy nem romlik tovább a gazdasági környezet – nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.

A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatói által épített járművek nemzetközi versenyét rendezik meg a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.

Teljes pusztítást végzett az Egyesült Államok egyik településének rendőrkocsi-flottájában egy gazda: traktorával totálkárosra törte mind a hetet. Ennek okán a rendőröknek nem maradt járőrkocsijuk a gazda üldözéséhez, aki nem száguldott ész nélkül traktorjával, mégis könnyedén egérutat nyert.

Rizsföldeket alakítottak ki egy autóalkatrészeket gyártó üzem tetején Kínában, mert több paraszt panaszkodott, hogy a gyár miatt nincs elég hely mezőgazdálkodásra.

Mintegy 100 millió forint uniós támogatást nyert el komplex vállalati technológia-fejlesztésre a Vas megyei Csöngén működő Binder Kft. (Binder Ipari Szerkezetépítő, Kereskedelmi, Termeltető és Szolgáltató Kft.) az Új Széchenyi Terv pályázatán.