2025 augusztus 01
EXTRA

Háromszázmilliárdot fektet be a Mol itthon

A Mol a következő három évben több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon – jelentette be az olajipari társaság. A Mol közleménye szerint a társaság igazgatósága felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a beruházások felgyorsítása érdekében már az idei utolsó negyedévben is szerződéseket kössön

Kiterjesztik a fizetős parkolást Bécsben

Október 1-jétől további városrészekre terjesztik ki a fizetős parkolást az osztrák fővárosban. Több szabad parkolóhelyet és jobb levegőt várnak az intézkedéstől. Jövő hónap elejétől a Gürteltől nyugatra eső városrészekre is kiterjesztik a fizetős parkolást az osztrák fővárosban. Vagyis már Rudolfsheim-Fünfhausban valamint Meidling, Penzing, Ottakring és Hernals egyes részein sem lehet parkolójegy nélkül letenni az autót […]

Nem változnak október 1-én a távhő árak

Nem változnak a távhőárak október 1-jétől. A Magyar Energia Hivatal (MEH) árképzési javaslatának feldolgozása és értékelése folyamatban van – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Lejtmenet New York-ban

Gyengüléssel zártak hétfőn a New York-i tőzsde fő mutatói. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 20,55 ponttal, 0,15 százalékkal 13.558,92 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 3,26 ponttal, 0,22 százalékkal gyengült és 1456,89 ponton fejezte be a napot.

Aranymozdulat lefelé hétfőn

A grafikon az euró értékcsökkenését, illetve a dollár felértékelődését mutatja hétfőre. Az illusztráció szerint mintegy felerészben a dollár erősödése okozta az aranyár csökkenését, másrészt pedig 4,35 dollár értékben az aranypiac önmozgása szerint csökkent. ARANYVÉLEMÉNY

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.