A Barclays 3700 alkalmazottjától válik meg, és évi 1,7 milliárd fonttal csökkenti költségeit – közölte kedden a brit multinacionális bank vezérigazgatója.
Tíz újabb tartomány és város jelezte Kínában részvételi szándékát a tavaly óta kísérleti jelleggel már 12 régióban működő adóreform-programban, melyet a gazdasági szerkezetátalakítás fontos részének tartanak – írja pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Shanghai Daily napilap.
A Backstreet Boys rajongók örülhetnek, mert a kedvenceik karrierjéről film készül.
A szupersztár Rihanna illedelmesen köszönetet mondott a rajongóinak a 7. Grammy-díjáért.
Módosította az idei évi költségvetést az E.ON gáz üzletágának megvásárlásával összefüggésben az Országgyűlés a tavaszi ülésszak második ülésnapján.
Ritkán kerül a fiatalok kezébe könyv: mindössze 7 százalékuk olvas naponta, további 16 százalékuk heti rendszerességgel.
Az atomenergia 2009-2011 közti hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról szóló határozati javaslatot vita nélkül, egyhangúlag támogatta a parlament fenntartható fejlődés bizottsága keddi ülésén Budapesten.
A Nemzetközi Valutaalap, a Fitch Ratings és a Standard & Poor's hitelminősítők után a Kínai Mezőgazdasági Bank (ABC) is a túlzott befektetés veszélyeire figyelmeztetett a héten.
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.