Egyetlen lépéssel, meglévő hitelük kiváltásával szinte azonnal 25-30 százalékkal csökkenthetik havi törlesztő részletüket azok, akik 2011-ben vagy 2012-ben vettek fel lakáshitelt – derül ki a Bankmonitor.hu elemzéséből.
A Budapesti Értéktőzsde mai döntése alapján a Business Telecom Nyrt. törzsrészvényei BUX kosártaggá válnak 2014. március 24-től. A BTel részvényei március 10-től Prémium kategóriába kerültek, így a BÉT legmagasabb minőségű részvénycsoportjába tartoznak.
Átadták a megújult Ferenciek terét és környékét pénteken. A rendezvényen – amelyen részt vett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is – Rogán Antal (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a Belváros komoly változáson ment át az elmúlt 7,5 évben, a megújuláshoz, vagyis a közterületek élettel való megtöltéséhez azonban idő kell. Felidézte: a cél az volt, hogy minél több területet visszaadjanak a gyalogosoknak és kiszorítsák az átmenő forgalmat. Utóbbival összefüggésben kifejtette: a beruházások előtt egy nap 7500-8000 autó haladt keresztül a belvárosi utcákon.
Az értékesítési árbevétel csökkenése ellenére is közel megháromszorozta nyereségét a Fiat Auto Poland, a Fiat-Chrysler konszern lengyelországi érdekeltsége tavaly.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2013-ban a szolgáltatások exportja 4823, importja 3666 milliárd forintot (16,2, illetve 12,3 milliárd eurót) tett ki, a szolgáltatások külkereskedelmének többlete 1157 milliárd forint (3,9 milliárd euró) volt, amely 65 milliárd forinttal (116 millió euróval) haladta meg az előző év azonos időszakit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,06 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 16 157,59 ponton zárt pénteken.
Az Assicurazioni Generali S.p.A. biztosító társaság növelte működési eredményét és nettó nyereségét 2013-ban, az előző évivel közel megegyező díjbevétel mellett – közölte a társaság.
Kétéves mélypont érintése után délután már erősödött a forint pénteken.
Szerény mértékben romlott az Egyesült Államokban a fogyasztói bizalom márciusban.
Oroszország világgazdasági súlya, valamint Európa függése az orosz energiahordozóktól valószínűtlenné teszi a súlyos kereskedelmi szankciók érvényesítését Oroszországgal szemben, az orosz bankrendszer azonban komolyan megszenvedheti a nyugati ellenlépéseket – erre az egyöntetű következtetésre jutottak pénteki helyzetértékeléseikben londoni stratégiai elemzők.