
Különös év a magyar tőkepiacon – 606 millió euró áramlott a hazai cégekbe, egyetlen óriásüzlettel
Rekordösszegű, 606 millió eurós tőke érkezett tavaly a magyar cégekhez, de a látványos növekedés mögött valójában csak egyetlen óriásüzlet áll. Miközben a befektetési kedv látszólag szárnyal, a tranzakciók száma visszaesett. Így a valódi piaci élénkülés még várat magára.
606 millió eurónyi befektetés, de a háttér már árnyaltabb
Tavaly több mint négyszeresére nőtt a magyar cégekbe irányuló tőkebefektetések értéke 2023-hoz képest, mégsem beszélhetünk igazi fellendülésről. A növekedést szinte teljes egészében egyetlen óriás-kivásárlás hajtotta, miközben a tranzakciók száma drámaian visszaesett.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az EY tanácsadócéggel közösen készített éves jelentésében foglalta össze a magyar cégekbe irányuló tőkebefektetések 2024 évi állapotát. A jelentés szerint a tőkebefektetések értéke 606 millió euró volt. Ennyi tőke érkezett a hazai vállalkozásokhoz. Ez a szám pedig 357 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A növekedés azonban csalóka. A teljes tőkebeáramlás több mint 80 százalékát egyetlen, 483 millió eurós kivásárlási ügylet adta, ami erősen torzítja az összképet – összegezte éves jelentését a HVCA közleményében.
Az átlag tranzakciók értéke kilencszeresére emelkedett
Bár a befektetési volumen rekordközeli, a tranzakciók száma meredeken esett. Csak 56 ügyletet regisztráltak, ami 52,5 százalékos visszaesés az előző évhez képest. Az is jelzi, hogy a kockázati- és magántőke-piacon a fellendülés még várat magára. Az elemzők szerint ugyanakkor az átlagos tranzakcióméret közel 10,6 millió euróra nőtt, ami kilencszerese az előző évi értéknek.
Ez a trend arra utal, hogy a befektetők a kevesebb, de nagyobb volumenű ügyleteket preferálták, különösen a kivásárlások területén.
Kivásárlások domináltak, a startupok háttérbe szorultak
A befektetések 80 százalékát kivásárlási (buyout) ügyletek tették ki. Az ügyletekből csak 4,8 százaléka irányult startup cégekbe. 12 százalékuk pedig növekedési fázisú vállalatokat támogatott.
Az elemzés szerint a növekedési fázisú cégek átlagosan 35,4 százalékkal több tőkét kaptak, ha külföldi befektető is részt vett az ügyletben – vagyis a nemzetközi források jelenléte komoly multiplikátor hatással bír.
Magyar szereplők kevesebb ügylettel, de nagyobb értékkel zárták a tavalyi évet
A magyar befektetők 74 ügyletet zártak 126,6 millió euró értékben, előbbi 43,9 százalékos csökkenés, utóbbi 46,1 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ez a nagyobb volumenű befektetések preferenciáját tükrözi. Az ügyletek csökkenése újabb jele annak, hogy a kisebb kockázatú, nagyobb értékű cégek kerültek előtérbe.
Szektoroknál az infokommunikáció és fogyasztási cikkek vitték a prímet
A szektorális megoszlás alapján a befektetések jelentős része két területre koncentrálódott:
A fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra, valamint az infokommunikációs technológia (ICT) szektorra. Ez utóbbi adta a befektetett tőke 86,1 százalékát.
Az üzletek 37,5 százalékát a fogyasztási cikkek és szolgáltatások és az infokommunikációs szektor (ICT- Information and Communication Technology) adták.
Ez azt jelzi, hogy a befektetők a stabil fogyasztói keresletre építő és technológiailag skálázható vállalkozásokat keresik.
Forrásbevonásnál megduplázódott a magyar alapok által gyűjtött tőke
Pozitív jel, hogy a magyarországi alapok 227,7 millió eurónyi új forrást gyűjtöttek 2024-ban – több mint kétszer annyit, mint 2022-ben.
A növekedést főként a Közép- és Kelet-Európából származó források adták 82,4 százalékot. Valamint az állami ügynökségek, alapok alapjai és intézményi befektetők növekvő szerepvállalása segítette, ugyanakkor a bankok és családi irodák részaránya csökkent.
Ugyanakkor csökkent a bankok és családi irodák részvétele, ami arra utal, hogy a piac jelenlegi állapotában a stabil, hosszú távú források dominálnak.
A jelentés az Invest Europe által működtetett European Data Cooperative (EDC) platform adatain alapul, és részletesen elemzi a magyar piacon lezajlott befektetési, exit és forrásbevonási folyamatokat.
Címlapkép forrása: Pixabay
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.