2025 március 05

Ilyen lesz a munka 2030-ra a Microsoft-tal

„A technológia másodpilótaként ül mellettünk nap mint nap az irodában, és ez 8 éven belül még jellemzőbb lesz a hazai vállalatoknál is” – mondja Kozmér Tamás, aki korábban a Microsoft munkatársaként dolgozott, ma pedig a Systemfarmer Zrt. vállalat üzletfejlesztési vezetőjeként segíti a cég ügyfeleit megtalálni a számukra legjobb IT megoldásokat. – „Az automatizáció és a digitalizálódás éveit most éljük, 2030-ra azok a cégek fognak versenyelőnyhöz jutni, amelyek birtokolják ezeket a képességeket. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon kiélezett a verseny szinte minden területen, az győz, akinek magasabb a szaktudása, hatékonyabb, minél több feladatot automatizál és digitalizál. Magyarországon azt látjuk, hogy lassan, de egyre többen nyitnak az olyan megoldások felé, amelyek digitális, technológiai síkra kalauzolják a vállalkozást. Ebben némileg le vagyunk maradva a nyugati példától, de van elmozdulás.”

Kozmér Tamás így válaszol a kérdésre, hogy milyen irányú fejlesztések várhatók a szoftvercégtől: „arra kell számítani, hogy 10 éven belül a Microsoft minden programjában lesz mesterséges intelligencia, ezzel is megkönnyítve a mindennapi munkavégzést, fejlesztést, kódolást. Akár a legkisebb csomagokban is elérhetők lesznek mesterséges intelligencián alapuló apró segítségek, amelyek hihetetlen módon tudják növelni a hatékonyságot. Ilyen például a Teams magyar nyelven is működő videóhívás felirat készítő funkciója, vagy az automatikus chat üzenet válaszok, amelyeket a szövegkörnyezet elemzéséből készít elő számunkra, vagy akár a hibrid email írás az Outlookban. Ezen felül a Microsoft Viva digitális asszisztens funkciói segítenek minket abban, hogy ne feledjünk el üzenetekre válaszolni, vagy akár egy ütemezett feladat elvégzésében is és ezek a funkciók már napjainkban elérhetőek.

Emellett, az online videómeetingeknek már hazánkban is nagy tradíciója van, de néhány éven belül a technológia fogja meghatározni azt, hogyan lépünk kapcsolatba a munkatársakkal, ügyfeleinkkel:

„Úgy látjuk, hogy Magyarországon még elenyésző azoknak a cégeknek a száma, akik akár 100 százalékban home office-ban, irodahelyiség nélkül dolgoznak. A technológia egyértelműen abba az irányba fejlődik, hogy bárki, bárhonnan, bármilyen eszközről dolgozni tudjon. Természetesen, fel kell készülni az átállásra, de a sikeres remote munka például azt is lehetővé teszi, hogy akár külföldi munkatársak is csatlakozzanak a vállalathoz, akik magukkal hozzák a nemzetközi szemléletmódot.”