2024 december 22

Ötvenezer felett jár a Bitcoin

Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja – kedd délután fél kettő körül lépte át az 50 ezer dolláros határt és percek alatt egészen 50 584,85 dollárig száguldott. Egy órával később fél háromkor, 2,50 százalékos nyereségben, 49 169,144 dolláron állt az index. A bitcoin piaci kapitalizációja ezen az árfolyamon 916,02 milliárd dollárt tett ki. Tavaly január első napján még 7179,95 dolláron állt a Coindesk indexe.

A bitcoin árfolyama ősszel kezdett üstökösszerű emelkedésbe, amit befektetők a kriptodeviza antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyaráztak. A meredek felívelést alátámaszották azok a jelzések, hogy a bitcoin egyre nagyobb elfogadottságnak örvend a mainstream befektetők között. Idén 72 százalékkal nőtt az értéke, ami jórészt annak köszönhető, hogy az elektromos autókat gyártó Tesla bejelentette, másfél milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint, és a jövőben bitcoinnal is lehet fizetni a járművekért.

Ám a Tesla csak az utolsó volt a nagybefektetők sorában, előtte már egy sor amerikai nagyvállalat és hagyományos alapkezelő is elkezdte nagy tételben vásárolni a kriptopénzt. Jacob Skaaning, az ARK36 nevű, kriptodevizák vásárlására szakosodott fedezeti alap portólió menedzsere úgy vélte, hogy a közelmúlt piaci feltételei, valamint a kriptoszférában és a pénzügyi világban zajló események tették lehetővé ezt a látványos emelkedést. Skaaning hosszú távon optimista és a bitcoin értékének emelkedésére számít, de arra figyelmeztetett, hogy masszív áringadozások, kilengések várhatóak továbbra is.

A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió. A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál.

Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól. A bitcoin az éppen érvényes kereslet-kínálati viszonyok szerint kialakult árfolyamon bármilyen devizára átváltható. A piaci folyamatoknak való teljes kitettség miatt azonban a bitcoin tulajdonosok semmilyen védelmet nem élveznek az árfolyam ingadozásával szemben.