Várakozó állásponton Budapest
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kisebb csökkenésre számít a tőzsdén, a forgalom alacsony marad. Megjegyezte: hazai hír nem várható, a német ipari termelési adat viszont „gyászos” lett, aminek lehet hatása a részvénypiacokra.
Ezzel szemben inkább stagnálásra, iránykeresésre számít kedden a tőzsdén Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese, aki akár fél százalékos emelkedést vagy csökkenést is elképzelhetőnek tart nyitásban.
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvére várnak, amit szerdán hoznak nyilvánosságra. Ebben lehet utalás a kamatemelés befejezésének időpontjára, a piac a várható kamatpolitikát latolgatja. Az európai monetáris politika várható irányáról pedig csütörtökön kaphatnak információt a befektetők; akkor az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi, az Egyesült Államokban tart előadást – mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,10 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 18 031,43 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt.
Csökkenéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]