2025 május 10

Új üzemcsarnok Orosházán

A beruházás a gépi berendezésekkel együtt 302 millió forintba került, ebből száz millió forint EU támogatás a Dél-Alföldi regionális Operatív Program keretéből. A forgórészeket és tengelyeket gyártó Doherty 1998 óta 4 millió eurót fektetett be orosházi telephelyén. A társaság termelése látványosan felfutott az elmúlt években, éves árbevétele 2006-ban 985 millió forint volt, 2012-ben 1,856 milliárd forintot ért el. A cég dolgozóinak száma 133 fő. A Doherty család 1998-ban létesített új telephelyet Orosházán, a cég közvetlen irányítását 2007-ben vette át Jim Doherty és új menedzsmenttel öt év alatt jelentős eredmények születtek – mondta a megnyitón Patrick Doherty a cég alapítója. Hozzátette: évente 11-12 millió tengelyt készítenek háztartási gépekhez és gépkocsikhoz, döntően nemzetközi megrendelésekre.

Az ünnepségen részt vett Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, aki a hazai kis- és középvállalkozások emblematikus cégének nevezte a Dohertyt. Elmondta: a társaság minden tekintetben visszatükrözi a kormány gazdaságpolitikai szándékait. Folyamatosan fejleszt, munkát ad a térségben élő embereknek, termékei versenyképesek a nemzetközi piacokon, éves termelésnek több mint nyolcvan százaléka export. A kormány vállalkozási környezetet segítő politikájáról szólva Szatmáry Kristóf kifejtette: az elmúlt három évben a kormány elhárította a kkv-szektor fejlődését gúzsba kötő legnagyobb akadályokat, a tehetséges és rátermett vállalkozások fejlődnek, mint azt a Doherty példája is mutatja. Stabil az államháztartás, az adókörnyezet EU viszonylatban is versenyképes. Kiemelte a Magyar Nemzeti Bank új kamatpolitikáját, amely szerinte áttörést hoz a gazdaságban, a vállalkozások olcsóbb hitelekhez jutnak.

Közölte, a kormány diplomáciai eszközökkel nyit a keleti piacok felé, a vállalkozások többletexportja érdekében, míg a belső fogyasztást növelő intézkedések a hazai piacon nyitnak új lehetőségeket. Dancsó József Orosháza polgármestere beszédében kiemelte: a város minden munkahelyteremtő fejlesztésben hatáskörén belül segíti a vállalkozásokat. A Doherty kiszámítható stabil vállalkozás, száz családnak nyújt hosszútávon megélhetést.