2024 március 29

Túl sokan pályáztak az uniós pénzre

Szüneteltetni kell

A vártnál is gyorsabb ütemben halad az uniós forrásközvetítés: a tavaly májusban, 70 milliárd forintos kerettel meghirdetett, első nulla százalékos kamatozású, versenyképességet növelő hitelprogramon túl, az idén februártól elérhető, 112,5 milliárd forintos Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hitel (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) esetében is olyan sok kérelem érkezett, hogy szüneteltetni kell a pályázatok befogadását.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Jelentős az érdeklődés továbbá az élelmiszeripari komplex beruházások támogatására szolgáló kombinált hitelnél, ahol a források csaknem 52 százalékára érkezett pályázat, valamint a felhőalapú vállalati szolgáltatások és IKT megoldások fejlesztését célzó kombinált hitel esetében, amelynél a rendelkezésre álló keret 67 százalékát igényelték eddig a vállalkozások. A még elérhető, nyolc kombinált termék összesített adatai alapján a forráskeret több mint ötven százalékára érkezett be pályázat, ami jól mutatja a terméktípus népszerűségét.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta, „az értékesítési adatok igazolják a Kormány álláspontját, amely szerint a visszatérítendő uniós forrásoknak fontos szerepük van a gazdaságfejlesztésben, egyben arra is rámutatnak, hogy a programokban meghatározott célok valóban találkoznak a vállalkozások igényeivel.”

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hitel az energiahatékonyságért

A vállalkozásoknak szánt programok mellett folyamatos az érdeklődés az alig több mint egy hónapja indított lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram iránt is. A nulla százalékos kamatozású hitelből a természetes személyek maximum 10 millió, társasházi és lakásszövetkezeti kölcsönfelvevők pedig maximum 7 millió forintot igényelhetnek.

Az érdeklődők számára az mfbpont.hu oldalon elérhető egy előzetes hiteligénylés vizsgálati felület, amelynek segítségével az ügyfél már a hiteligénylés előtt tájékozódhat a lehetőségekről. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója szerint az előzetes jogosultság vizsgálat is azt a törekvést fejezi ki, hogy az MFB ügyfélbarát megoldások fejlesztésével hatékonyan segítse az érdeklődők tájékoztatását.

Ezt a célt szolgálja a jelenleg 442 elemből álló MFB Pontok hálózatának kibővítése is, melynek során még 2017-ben újabb 200 újabb MFB Pont nyílhat meg a közbeszerzésen nyertes hitelintézeti partnerek fiókjaiban.

A hitelprogramokról részletes információ a Széchenyi2020 honlapon, illetve az mfbpont.hu oldalon olvasható.