Tovább híztak az alapok augusztusban
A nettó eszközérték egyedül a tőkevédett alapoknál csökkent, a részvényalapoknál stagnálás volt, a többi kategóriánál pedig kisebb-nagyobb növekedést regisztrált a szövetség. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy – a tőkevédett alapok kivételével – minden kategóriában folytatódott a tőkebeáramlás, amely a vegyes és az abszolút hozamú alapoknál volt a legnagyobb mértékű. Összesen csaknem 71 milliárdnyi friss tőke érkezett az alapokba.
Népszerűek voltak a likviditási alapok
A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapíralapok adják az összvagyon többségét, 65,2 százalékát. Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban 1,8 százalékkal nőtt.
A pénzpiaci alapokon belül a hazai likviditási alapok voltak a legnépszerűbbek júliusban, ahová 14,4 milliárd forint áramlott be. Mindezzel együtt összesen 16,6 milliárdnyi friss tőke érkezett ebbe a kategóriába, így a hozamokkal együtt 1,3 százalékkal nőtt az ott kezelt vagyon.
A kötvényalapoknál a vagyongyarapodás 2,1 százalék volt, és 14,5 milliárdnyi friss tőke áramlott be.
Számottevő friss tőke érkezett a részvényalapokba
A magyar tőzsdeindex csökkent a trenddel összhangban, amely ugyanakkor ösztönzőleg hatott a vevőkre, hiszen a részvényalapokba majdnem 3 milliárdnyi friss tőke érkezett. A részvényalapok vagyonának alakulása a csökkenő indexek és a tőkebeáramlás mellett stagnált.
A tőkevédett alapokból augusztusban 13,1 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok enyhíteni tudták a tőkekivonás nagyságát, de a kategória nettó eszközértéke így is 2,2 százalékkal csökkent.
Tovább menetelnek az abszolút hozamú alapok
Az abszolút hozamú alapok esetében a már megszokottá vált kimagasló eszköznövekedés ebben a hónapban ismét megmutatkozott. A tőkebeáramlás 19,7 milliárdot tett ki, a kategória vagyongyarapodása a hónapban a hozamokkal együtt 5,7 százalékos volt, a legmagasabb a kategóriák között.
A Bamosz szerint figyelemre méltó, hogy a hosszú ideig mellőzött nyilvános ingatlanalapba 5 milliárdnyi friss tőke érkezett augusztusban. A tőkebeáramlás és a hozam együttesen 1,8 százalékos vagyonnövekedést hozott.
Erős tőkebeáramlás a zártkörű alapoknál
A vegyes alapokba jelentős mértékű, 14,7 milliárd forintnyi tőke áramlott be az elmúlt hónapban. A hozamokkal együtt a vagyon 5,4 százalékkal nőtt, ez a második legnagyobb növekedés a kategóriák versenyében.
Az árupiaci alapoknál nem volt jelentős tőkemozgás, viszont nagyrészt a hozamoknak köszönhetően a nettó eszközérték 4,4 százalékkal gyarapodott. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban jelentősebb tőkebeáramlást regisztráltak (elsősorban az ingatlanalapokba), amely megközelítette a 9 milliárdot.